De Rossi: Nem fogunk a játékunkon változtatni

De Rossi: Nem fogunk a játékunkon változtatni

A Roma holnap hazai pályán fogadja a Milan együttesét, és egygólos előnnyel várja az El-párharc visszavágóját.

Kezdjük egy olyan játékossal, aki nem fog szerepelni, Evan Ndicka személyében. Hogy van?

"Mindenekelőtt jól van, ami a legfontosabb. Olyan jól van, amilyen jól csak lehet egy olyan srác, akinek éppen összeesett a tüdeje. Ez egy komoly megpróbáltatás, fájdalmas, de nem olyan ijesztő, mint ahogyan azt a pillanat hevében elképzeltük."

"Azt hiszem, az emberek bármilyen tanulságot levonhatnak belőle - ha egyáltalán van tanulság, amit le lehet vonni ebből a helyzetből. Rengeteg dicséretet kaptunk valamiért, amit mi normálisnak tartottunk. Azt tettük, ami ösztönösnek és ésszerűnek tűnt a pályán, én, a játékosok, Maurizio Lombardo, Lina Souloukou és Vito Scala. Ha valaki ebből levonja a tanulságot, akkor az annak a jele, hogy a világ és a társadalom egésze rossz helyen van. Ha valaki valami rosszat lát benne, az csak azt mutatja, hogy hol tartunk. Remélem, hogy bármelyik edző úgy cselekedett volna, ahogy én tettem. Bármelyik játékos, aki azzal szembesült volna, hogy folytatni kell a mérkőzést, megfeszült volna, ha tudta volna, hogy a csapattársa ilyen sérülést szenvedett, vagy - ahogy az ekg-t készítő fickó mondta nekünk - hogy Evan éppen szívrohamot kapott."

"Amikor egy ilyen helyzet a levegőben lóg - a szakembertársak, minden érintett és a fizető közönség iránti tiszteletből - nem a példamutatásról van szó, hanem arról, hogy helyesen cselekedjünk, és a szokásos módon járjunk el. Ebben mindannyian egyetértettünk. Egyik játékos sem kívánta folytatni a mérkőzést, és nem az én döntésem volt a mérkőzés lefújása, ahogyan azt írták. Ez egy kollektív döntés volt, amelyet a klub támogatott. Jó, hogy ilyen pillanatokban is emlékeztetnek minket arra, hogy milyen egy család vagyunk, nem csak akkor, amikor meccseket nyerünk."

Vajon a Stefano Pioli által átélt helyzet, hogy milyen fontos számára ez a mérkőzés, és hogy milyen hatással van a jövőjére, hatással lesz-e a holnapi napra és a Roma felkészülésére?

"Amikor az emberek arról beszélnek, hogy egy ilyen helyzet 'válaszút', akkor az azért van, mert a média ezt a helyzetet ilyennek állította be. Én inkább kerülném a kommentálást, de nem azért, hogy tiszteletlen legyek a cikk írójával szemben, hanem azért, mert néha az ilyen információk nem igazak. A Milan a tabella második helyén áll, és a Roma elleni vereséget leszámítva remek formában van."

"Nagyon jól játszanak, szóval ebből a szempontból nem hiszem, hogy bármi gondjuk lenne. Valóban fontos válaszút előtt állnak - miután kiestek a Bajnokok Ligájából, az Európa Ligában találták magukat, így annak megnyerése kézzelfogható és megvalósítható céllá válik."

"Holnap nyerniük kell, így a meccs nagyon is élet-halák kérdése számukra, ahogy az a második mérkőzéseken lenni szokott, hiszen tudják, hogy meg kell fordítaniuk az első mérkőzés eredményét."

Van valami hír az Udinese elleni félbeszakadt meccsről? Úgy tűnik, hogy április 25-én játszhatják le. Mi a véleményed erről, figyelembe véve az Atalanta - Fiorentina mérkőzés átütemezését is?

"Lina, Maurizio és a vezetőség foglalkozik ezzel. Tudjuk, hogy vannak különböző lehetőségek, különböző időpontok - bár őszintén szólva nem olyan sok. Tudjuk, hogy nehéz a szervezőknek is, azoknak az embereknek, akiknek dönteniük kell arról, hogy mikor játsszák le ezeket a meccseket."

"Szerintem jó dolog, ha nem tudnak időpontot találni, hiszen ez azt jelenti, hogy mindannyian elég messzire jutottunk a nemzetközi kupában, és erre büszke lehet az olasz futball. Éppen ezért az olasz labdarúgásnak meg kell próbálnia megvédeni azokat a csapatokat, amelyek jól teljesítettek Európában."

"Általánosságban azonban minden csapatot, valamint a bajnokság integritását és szabályosságát kell megvédenünk. Nem lehet precedenst teremteni, és a bajnokság befejezése után lejátszani egy mérkőzést, ezért remélem és úgy gondolom, hogy találnak egy logikus megoldást. Nem fognak precedenst teremteni olyasmivel, ami még soha nem történt meg az olasz labdarúgásban."

Az első mérkőzésen Stephan El Shaarawyt a jobb oldalra tetted, hogy korlátozd a Milan balszélét, és ez jól működött. Ha valami ilyesmi ilyen jól működik, mit csinálsz a visszavágón? Gondolkodsz valami máson?

"Ez egy érdekes kérdés, amely szerintem felfedi ennek a munkának a lényegét. Mindig keresel valamit, ami működhet, de ugyanakkor mindig félsz attól, hogy túl sokat akarsz csinálni. Erről Daniele Lo Monaco újságíró mindig ír a cikkeiben."

"Azt hiszem, vannak bizonyos tulajdonságok, amelyekkel az ellenfeleid rendelkeznek, és amelyeket mindig tisztelned kell. Ki kell találnod, hogy valami, ami az első meccsen működött, mennyire változtatható meg az ellenfeled által, és mennyire hajlandóak változtatni, mert nem úgy van, hogy 7-0-ra nyertünk, és soha nem jöttek ki a területükről."

"Nagyon jól játszottunk, és megérdemeltünk volna még néhány gólt, de a Milan is jól játszott. Jól teljesítettünk, és sikerült megvalósítanunk az általunk kidolgozott tervet, de ez egy kiegyensúlyozott találkozó volt, amelyen mi voltunk jobbak."

"Nem gondoljuk, hogy a Milan majd gyökeresen megváltoztatja a felállását, de lehet, hogy néhány játékost, vagy valamit változtatnak a megközelítésükben. Amikor egy mérkőzésre készülsz, mindig óvatosnak kell lenned, hogy ne változtass túlságosan a csapatodon, ha erre nincs különösebben szükséged."

"Liedholm mindig azt szokta mondani. 'Tökéletesen felállítottam őket, aztán megmozdultak, és minden megváltozott. Ez igaz: nem hozhatunk létre több száz különböző helyzetet azzal a gondolattal, hogy Stefano Pioli hogyan fog játszani, mert lehet, hogy nem úgy fog játszani, és ez csak zavart okozna. Fontolgatunk néhány változtatást, de nem fogunk drasztikus változtatásokat eszközölni."

Már 100 napja vagy a Roma edzője, és eddig elég pozitívan alakultak a dolgok. Ez a mérkőzés egyfajta válaszút lehet neked is?

"Minden mérkőzés egy válaszút számomra. A holnapi egy fontos válaszút. Ez az első alkalom, hogy edzőként európai kupasorozatban dolgozom, elég jól megy, és nem szeretném, ha vége lenne. Éppen most mondott Lorenzo Pellegrini valamit, ami felkavart: 'Ez egy olyan út, ami a boldogsághoz vezethet'."

" Mi lehet ennél fontosabb? Egy út, amely a boldogsághoz vezet. A holnapi nap ennek az útnak a része. Egy része véget érhet, de egy másik része még hátravan - megpróbálunk bejutni a Bajnokok Ligájába. De ez nagyon fontos számomra."

"Tudom, hogy ha holnap 2-0-ra kikapunk, akkor nem leszünk ott az Európa Liga elődöntőjében, és ez az egyik irány. De azt is tudom, hogy ha nem veszítünk 2-0-ra, ha például 0-0-s döntetlent játszunk, akkor is lesz esélyem Európa Liga-elődöntőt játszani."

"Mi lehet most fontosabb számunkra az örömnél, a büszkeségnél és a dicsőségnél? Nem tudjuk, hogy az út még hat hétig vagy még tíz évig tart-e, de ha mindig azon gondolkodunk, hogy meddig tart, mennyire van veszélyben az állásom az eredménytől függően, akkor nem is fogjuk tudni élvezni azokat a pillanatokat, amiket élvezhetünk."

"Amióta itt vagyok, rengeteg olyan nap volt, amikor boldognak éreztem magam - és nem csak azokon a napokon, amikor nyertünk. Ebbe beletartoznak a kemény edzések és az esőben tartott edzések is. A nehéz időkben, amikor együtt beszélgetünk, nagyon boldognak érzem magam, hogy edző lehetek. Általában is boldog vagyok, hogy edző lehetek, de az, hogy ezt itt, a Románál csinálom, nagyon boldoggá tesz."

"Ez az, amire gondolok, nem pedig arra, hogy a holnapi eredménytől mennyire függ a maradásom esélye."

Mióta itt vagy, ez az első alkalom, hogy tényleg meg kell tartania a csapatnak az egygólos előnyét. Hogyan változtatja meg ez a dolgokat?

"Ez is egy olyan meccs, mint a többi. Ha az eredmény megvédéséről beszélünk, arról, hogy okosak legyünk, ne hagyjuk magunkat védtelenül, ezek olyan dolgok, amikről bármelyik meccsen beszélhetünk, amit talán az első mérkőzésen is megtettünk."

"Nyilvánvalóan, ha a 90. percben még mindig 0-0-ra áll a meccs, akkor nem azon leszünk, hogy gólt szerezzünk. Viszont a meccshez mindenképpen úgy állunk holnap, hogy meg akarjuk nyerni, gólt akarunk szerezni. Ha gólt kapnánk, az nem jelentené számukra a véget, de nagy csapás lenne."

"Tudjuk, hogy ha hátradőlünk és a saját térfelünkön belül védekezünk, előbb-utóbb gólt fognak szerezni. Hasonlóan kell majd játszanunk, mint az első mérkőzésen. Lehet, hogy ott is kaptunk volna a meccs végén, de akkor mi magunk is lőhettünk volna még pár gólt. Az érzelmi szempontok nagyon fontosak lesznek ezen a mérkőzésen - a második labdák, a labdaszerzések, valamint a minőségünk a tizenhatoson belül és körülötte."

"Ettől függetlenül megpróbálunk majd gólt szerezni."

Hiszel az olyan tényezőkben, mint egy klub európai múltja, ahogyan azt a Milanra mondják ebben az esetben?

"Nem, szerintem csak az számít, hogy a játékosaink mit tesznek holnap a pályán. A Milan egy nagyszerű csapat, és az elmúlt években mindig 10-15 ponttal előttünk végeztek a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy jobbak nálunk. De az első mérkőzésen megmutattuk, hogy nem olyan nagy a különbség, ha van egyáltalán."

"Amikor a Roma játékosa voltam, kiestünk a Panathinaikosszal, a Middlesbrough-val szemben, olyan csapatoktól, amelyeknek kisebb múltjukk volt, mint a Romának, de olyanokat is kiütöttünk, mint a Barcelona, a Real Madrid vagy a Lyon, amikor fenomenális csapatuk volt. Megvertük a Chelsea-t, az Atletico Madridot és még másokat is."

"Úgy gondolom, hogy az ilyen klubok az esetleges múltjuk mellett anyagi erővel és óriási vonzerővel is rendelkeznek, így megengedhetik maguknak a legjobb játékosokat - ezért nyernek gyakran."

"Ebben az esetben a statisztikák azt mondják, hogy a Milan jobban teljesített, mint mi. Ezt elismerjük, tisztában vagyunk vele, és gratulálunk nekik ehhez. Pioli eredményei azt mondják, hogy jobb nálam, és hatalmas tiszteletem van iránta, de az első mérkőzés megmutatta, hogy nincs ekkora különbség, és hogy képesek vagyunk meccset nyerni ellenük. Ez 50-50%.

"Egy meccsre vagyunk attól, hogy nagy eredményt érjünk el, hiszen az elődöntőbe jutás az lenne. Ezt leszámítva, ez nem igazi teljesítmény - az a trófea felemelése lenne -, de elég jó helyzetben vagyunk. És a Roma, amelyet nem tartasz egy szinten a Real vagy a Barcelona csapatával, az elmúlt hat évben négyszer jutott európai elődöntőbe.

"Ez azt jelenti, hogy klubként jó irányba haladunk, mert változtak a játékosok, változtak az edzők, és mégis látod ezt a fajta következetességet."

Bryan Cristante hiánya mekkora hatással lesz a mérkőzésre?

"Cristante helyett Edoardo Bove fog játszani, és teljes mértékben bízom benne. Bryan hiánya semmit sem változtat a játékunkon és a döntéseimen. Nagy veszteség, nagyon fontos játékos számunkra, de egy másik játékos fog játszani, akiben mindannyian nagyon bízunk. Nagyszerű meccse lesz, és csuromvizes mezben hagyja majd el a pályát, mert ő egy kiváló játékos, és megérdemli."

 

Mennyire lesz fontos az érzelmi aspektus a telt házas Olimpicóban?

"Ez a játék része. Szerencsére ez is a futball része. Taktikai szempontból mindent elemezhetsz, mindenfélét gondolhatsz, és mindenféle dolog történhet egy meccs alatt. A Barcelona - PSG mérkőzés úgy tűnt, hogy egy irányba fog menni, aztán egy pillanat mindent megváltoztatott. Ezernyi meccs van egy meccsen belül, amit meg lehet nyerni egy taktikai változtatással vagy egy egyéni varázslatos pillanattal."

"A játékosok hangulata befolyásolhatja a mérkőzést. Az érzelmi szempontnak mindenképpen lesz szerepe, bár nem biztos, hogy döntő lesz, hiszen a pályán lévő játékosok hozzászoktak ahhoz, hogy ilyen sorozatokban játszanak. Képesek leszünk kontrollálni a szorongásunkat és az izgatottságunkat, de néha történik valami a meccsen, ami néhány perc alatt ledönthet vagy szárnyakat adhat."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, De Rossi, Milan, Európa liga