A 60-as évekkel elégedettek lehetnek a "sárga-piros" szurkolók. Két Olasz Kupát ('64 és '69) is megnyertek, valamint értékes játékosok öltötték magukra a Roma mezét Lojacono, Schiaffino, Angelillo, Losi e "Picchio" De Sisti. Főleg a 69-es Olasz Kupa győzelme emlékezetes, melyet Alvaro Marchini elnöksége és a "mágus" Helenio Herrera technikai vezető idején szereztek. Ennek az időszaknak a góllövői közül "Ciccio" Cordova és Fabio Capello sok évvel később, mint edzők tértek vissza a Romába. Egy emlékekben gazdag időszak ez, melyek közül egy igen szomorú, ez Giuliano Taccola nevéhez kötődik, aki egy tragikus márciusi vasárnapon Cagliari öltözőiben halt meg.

A 70-es éveket Gaetano Anzalone elnöksége jellemezte, kinek igen jó megérzése volt Nils Liedholm Romába hozatala. A "báró" érdeme volt fiatal játékosok értékesítése, mint Rocca és Di Bartolomei. Nem hiányzott a kiváló helyezés sem, 1974-75-ben a harmadik hely. '79 nyarán a Roma története fordulóponthoz ért. Elnöke Dino Viola lett, egy férfi, aki a római csapatot az olasz foci élvonalába vihette volna. Ironikus, makacs, kis mértékben hajlandó tolerálni a foci hagyományos erejét, megszerezte a Roma második jelvényét és felejthetetlen mérkőzéseknek voltak résztvevői a Boniperti vezette Juventus ellen. Már az első szezonban megváltozott a légkör. Visszahozta a Romába Liedholmot, Viola rögtön sikert ért el: az Olasz Kupa győzelem a Torino kárára. Fiatal reménységeknek adott lehetőséget, mint Bruno Conti és Ancelotti, míg Pruzzo bizonyította bombázó képességét.

1980-81-ben kezdődött a Juventus elleni végeláthatatlan csata. A szezon végén megerősödtek a "fekete-fehér"-ek, de a győzelemben ma, oly sok év után is úgy látjuk, hogy a torinoi közdelem igazságtalanul törölt híres Turone gólja, sokat nyom a latba. Ennek kompenzálására az Olasz Kupában a Roma újra győzött, és történek talán legjobb vételét csinálta Paulo Roberto Falcao-val. A következő bajnokságon a "sárga-piros"-ak vesztettek a lendületből a sorozatos sérüléseknek, főleg Anzelotti-énak köszönhetően. 1982-83-ban végre teljesült a várva-várt győzelem. Pruzzo góljával, mely a Genova elleni döntetlent eredményezte, a Roma matemetikailag "Olasz Bajnok" lett. Liedholm csapata tökéletes "gépezet" volt. Sziklaszilárd védelem legyőzhetetlen pillérekkel, mint Tancredi, Vierchowod, Nela és Maldera; felejthetetlen középpályások, ahol Di Bartolomei, Falcao, Ancelotti és Prohászka tevékenykedett; robbanó csatársor a bombázó Pruzzo-val és Bruno Conti-val, akik megállíthatatlanul támadtak. Roma önkívületbe került egy fantasztikus győzelemmel, és Antonello Venditti egy felejthetetlen légkört hozott létre, egy csodálatos dal megkomponálásával, mely a Roma himnuszává vált. A történetének következő időszaka a nagy vereségek korszaka. A Juventus csak két pontos előnnyel győzött a Roma ellen, de a "sárga-piros" népnek a legfájdalmasabb esemény a Bajnokok Kupájának döntője marad, melyben veszítettek a Liverpool ellen. A Romának mindene megvolt a végső győzelemhez. A csapat nagyon erős volt, de főképp egy megismételhetetlen lehetőséget kapott az Olimpico-ban a döntő megvívásával. A Roma győzelme már megírtnak tűnt. Liedholm csapatának előrejutása megállíthatatlannak tűnt. Goteborg, CSKA Sofia, Dinamo Berlino és Dundee United csapatait különösebb probléma nélkül verték ki. Majd elérkezett a nagy nap, egy egész város volt ott, hogy szurkoljanak a Romának. A Liverpool azonban a "sárga-piros"-ak tengerére a legnagyobb pofont mérte.

Az angolok feladták a leckét a "sárga-piros"-aknak, akik Neil góljára csak Pruzzo fejesével tudtak válaszolni. Aztán a romaiak megbabonázásáról a "bohóc" Bruce Grobbelaar gondoskodott. Ezen az estén egész Róma könnyekben tört ki. A szezon az n-edik Olasz Kupa megnyerésével zárult: egy olyan sikerrel, amit valójában senkinek nem volt kedve megünnepelni. Az Olimpico-beli vereség a Bajnokok Kupájában Viola időszakának lassú hanyatlását jelezte.

1985-86-ban ugrált örömében Sven Goran Erikssonnal a kispadon. A Lecce, azonban résztvevője volt a Roma másik történelmi vereségének: mely megszakított egy megállíthatatlannak tűnő fejlődést, mely szétzúzhatta volna a Juventus ellenállását. Az újabb, hatodik Olasz Kupa megnyerése sovány vigasz volt.
A következő évek újabb hiábavaló kísérleteket jelentettek a korábbi tündökléshez való visszatéréshez. Viola még egyszer visszahívta Liedholmot, de ezúttal a csoda úgy tűnik elmaradt.A "sárga-pirosak" iskolájának egyik legjobb talentuma: Giuseppe Giannini volt. Liedholm hőseinek árnyékában nőtt fel, egy a Roma számára kevéssé boldog időszakban érte el érettségét és a Nemzeti válogatottban is kénytelen volt elszenvedni Olaszország '90-ben bekövetkezett csúfos vereségét.

Viola eltűnésének évében, '91-ben úgy tűnt a csapat újra magához tér. Bejutott az UEFA Kupa döntőjébe az Interrel együtt, de Ottavio Bianchi vezetése alatt begyűjtötte az n- edik csalódását: a milánói 0-2 -es vereségre csak Rizzitelli egyetlen góljával tudott válaszolni az Olimpicoban. A Szuperkupában sem ment jobban: újabb vereség a Sampdoria (0-1) ellen.Egyedüli siker, mondhatnánk, az Olasz Kupa.

Dino Viola-t Ciarrapico követte, aki azonban csak 1992-93-ig maradt, ami azt illeti középszerű eredményekkel. Egy olyan időszak ez, mely megnyitja az utat egy újabb történelmi fordulatnak: Franco Sensi elnökségének.
A Romát igazi rómaiakkal állították helyre. Az elnök, a szurkolók, egy trasteverei rómait : Carlo Mazzone-t hívták meg a csapat elnökének. Eredmény azonban kevés volt, a technikai vezetés főleg annak az értékelésével tűnt ki, aki a Roma iskolájának talán a legjobbja : Francesco Totti.
Egy szezonon át tartó megbeszélés után, Carlos Bianchi kísérletét jelezve, az elnök Sensi egy technikai újításba fogott, mely Zdenek Zeman volt. A cseh szakember alkalmazása fontos játékosok, mint Cafu és Candela érkezését jelentette, valamint Tommasi és Delvecchio megerősítését, nemkülönben Francesco Totti végleges szentesítését. És még mindig semmi győzelem.

Az 1990-2000-es szezonban bekövetkezik a fordulat. A Roma szurkolói egy hosszú, sikertelen időszak után győzelmet követeltek és Sensi elnök elhatározta, hogy bizalmat ad egy győztes szakembernek, aki Fabio Capello volt.
Ő jól ismerte a körülményeket és kész volt a "sárga-pirosak" klubjába átköltözni, rendelkezésre bocsátani manageri képességeit. Magas szintű tudással rendelkező játékosok csoportját helyezte előtérbe. Többek között ekkor érkezett Montella és Nakata. Rögtön jó évnek ígérkezett. A Roma gólt lőtt és győzött, hosszú ideig az elsők csoportjában maradt. A szezon véghajrájában azonban elveszítették a talajt a lábuk alól és a hatodik helyre zuhantak. Az epilógus ennél még keserűbb az unokatestvérnek számító Lazio végső győzelmével.

Capello azonban nem olyan szakember, aki csak várja a győzelmet. Így a 2000-01-es szezon egy megállíthatatlan előmenetelt hozott. A Roma legyőzte ellenfeleit a kezdettől a végéig mindvégig ura maradva a bajnokságnak. Cselszövő ellenük egyedül Ancelotti Juventusa volt, akiknek azonban el kellett fogadniuk a vitathatatlan felsőbbséget: a Roma 75 pontos rekorddal győzött a bajnokság 18 csapatából. A résztvevők közül Battistuta kirobbanó sikerszerzője a szezonnak 20 góljával, Montella, aki a meccseken döntő gólokat rúgott és Totti, aki igazi tehetség és vezető.A harmadik diadal volt és a "sárga-pirosak" tengere a Circus Maximusban gyűlt össze a hetekig tartó ünnepre. A bajnokságon aratott győzelem hozzájárult ahhoz, hogy a Roma biztosítsa helyét az olasz foci elitjében.