1950 nyarán az átigazolási piacon a Roma kiszemelt két jó svéd játékost, Palmert és Skoglundot, de sajnos nem volt elég pénz az üzlet megkötéséhez, így Ők a Legnanonál és az Internél kötöttek ki. Aztán érkezett három másik svéd játékos: Knut Nordahl (testvére a sokkal híresebb Gunnar Nordahlnak, Milan), a középpályás Sune Andersson (olimpiai győztes, 1948) és a szélső Stig Sundqvist aki 1953 nyaráig 78 mérkőzésen 20 gólt szerzett. A kispadon Adolfo Baloncieri foglalt helyet. A csapat összeállítása a következő volt ebben a katasztrófális, 1950-51-es szezonban: Tessari, Nordahl, Cardarelli, Spartano, Tre Re, Venturi, Bacci, Maestrelli, Tontodonati, Andersson, Sundqvist. Az első három mérkőzést zsinórban elvesztette a csapat a Bologna, Palermo, Triestina ellenében, majd egy dicstelen vereség következett az 5. játéknapon Torinóban a Juventus vendégeként. A csapat 2:0-ás előnyről kapott ki 7:2-re. A következő vasárnapon újabb fájó vereség következett a Lazio vendégeként, majd otthon az Inter verte meg a csapatot 6:0-ra. A szurkolók teljesen el voltak keseredve, de nem adták fel, reménykedtek a végsőkig és ekkor megszületett az első szervezett szurkolói csoport, az "Associazione Tifosi Giallorossi". Decemberben 13000 aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a kispadra térjen vissza Bernardini. Az aláírások között volt Ennio Flaiano-é is, aki a híres Federico Fellini filmjeinek a forgatókönyveit írta. Sajnos Bernardininek futó szerződése volt a Regginánál a Serie B-ben, így nem tudta elfoglalni a Roma kispadját. Az összeomlás folytatódott, a 13. játéknapon otthon az Atalanta ellen, akik 10 emberrel játszottak és félidőben 3:1-re vezettek a csapat kihagyott 2 11-est, bár szerencsére a végére Tontodonati és Spartano révén egyenlítettek és 3:3-al zárult a találkozó. Újabb két vereség (a Lucchese és a Sampdoria ellen) és edzőváltás következett. Balocieri helyét Piero Serantoni foglalta el, de sajnos a bajnokságban nyújtott szereplés nem változott, a körülmények a csapat háza táján pedig egyre rosszabbak lettek. A Roma - Bologna mérkőzés előestéjén Tommaso Maestrellit 20000 líra pénzbírságra bűntették, mert a mérkőzés előtti este későig kimaradt. A szurkolók elítélték ezt a fajta viselkedést, mondva Ő nem hűséges a klubbhoz ezzel a hozzáállással - később ez a Tommaso Maestrelli a Lazio edzője lett, Ő vezette vissza a csapatot a másodosztályból '72-73-ban és az Ő vezetésével lett bajnok a '73-74-es szezonban -. 1951. február 18-án felcsillant a remény a Juventus 3:0-ás legyőzésével, de ezután 5 folyamatos vereség következett, köztük a derbi (1:2). A 33. játéknapon, egy újabb vereséget követően (Roma - Lucchese 0:1) Serantonit is kirúgták. Guido Masetti, a csapat nagy öregje, egy örökös zászlóvivő, a Testaccio Rómájának exkapusa lett megbízva a csapat vezetésével. A következő vasárnapon a Roma megsemmisítő vereséget mért a Sampdosiára (5:0), és újra bizakodni kezdtek abban, hogy megmenekülhetnek a kiesés elől, de sajnos túl sok pontot vesztettek el az idény során. Az utolsó forduló előtt a Roma a 19., kieső helyen tartózkodott egy pontra a 18. Padovától. A Padova az Amadeivel felálló Napolit fogadta, közben a Roma 3:0-ra legyőzte a már bajnok Milánt. Amadei tudott volna segíteni a Romának, de az első félidőben olyan csúnyán szabálytalankodtak vele szemben, hogy el kellett hagynia a pályát, majd a mérkőzés végén, a 2:0-ás Padovai sikert követően az öltözőben ülve könnyezve vette tudomásul, hogy a Roma kiesett az első osztályból.
Rómát, a várost nagy fájdalom érte. Renato Rascel, minden idők egyik legnagyszerűbb olasz színésze is szomorúan vette tudomásul a tényt. Rascel kiállt a színpadra és könnyezve jelentette be a szomorú hírt. Ekkor vált híressé a tőle elhangzott mondat: "Signori, da questo momento la Roma é in Serie B. Ma la Roma non si discute, si ama" (Hölgyeim és Úraim, ettől a pillanattól fogva a Roma a Serie B-ben van.) La Roma non si discute si AMA. Ez olvasható mindenhol, a római szurkolók szíve és bátorsága, a kezdetektől egészen napjainkig és a jövőben is, mindenhol ez a mondat marad meg leírva az évtizedeknek a szurkolók sáljain. -

1951. június 17-én a szurkolók spontán gyülekezve haladtak lefelé az utcán a központ felé majd a menet átalakult egy felvonulássá. A menet élén egy nagy transzparens volt, melyen a következő volt olvasható: "La roma é sempre la prima squadra del mondo" ('A Roma mindig is a világon az első csapat').
Ez volt a sorrend az 1950-51-es szezon befejeztével: Milan 60, Inter 59, Juventus 54, Lazio 46, Fiorentina 44, Bologna és Napoli 41, Como 40, Udinese 35, Palermo és Pro Patria 34, Novara és Sampdoria 33, Atalanta 32, Lucchese, Triestina és Torino 30, Padova 29, Roma 28, Genoa 27.
De 1951 nyarán nem volt idő a könnyekre. Renato Sacerdoti határozottan átvette a vezetőség irányítását azzal a szándékkal, hogy minnél hamarabb visszatérjenek a Serie A-ba. Maestrellit, Tontodonatit, Tessarit és Baccit hagyták elmenni és olyan játékosok érkeztek, akik alkalmazkodtak a Serie B játékstílusához és ebben a kategoriában nagyszerűek voltak. A következő játékosok, mint Acconcia, Perissinotto és Bortoletto, vagy a tavalyi év Serie B gólkirálya Lorenzo Bettini, a kitűnő Carlo Galli és a kapus Albani. Az edző az a Gipo Viani lett, aki megteremtette azt a taktikát, amit "Vienema"-nak hívtak, ami a később a leghíresebb olasz taktika, a 'Catenaccio' alapjául szolgált.
A Serie B-ből akkor csak az első helyezett került fel automatikusan, mivel a Serie A mezőnyét 20 csapatról 18-ra csökkentették, így a B osztály második helyezettjének ún. play-off mérkőzést kellett játszania az első osztály utolsó 3 helyezettjével. Így hát ahhoz, hogy a csapat vissza kerüljön az első osztályba, nem sok lehetőség volt a hibázásra.
Az 1951-52-es szezonnak a következő csapat vágott neki: Albani, Tre Re, Cardarelli, Acconcia, Bortoletti, Venturi, Andersson, Zecca, Bettini, Galli, Sundqvist. Szeptember 9-én, az első játéknapon Carlo Galli duplájával a csapat megverte a Fanfulla-t 2:1-re. Carlo Gallit a szurkolók "testina d'oro"-nak, azaz aranyfejnek becézték a sok fejesgólja miatt. Galli 5 évet játszott a Romában, 123 mérkőzésen 54 gólt szerzett. 1952. január 27-én Veronában nyertek 1:0-ra és ezzel a győzelemmel a félidőben az élen álltak, azaz "téli bajnokok" lettek. A kiváló tavaszt követően nem volt kérdéses, a csapat újra a Serie A tagja lesz. Az utolsó előtti játéknapon egy 6:0-ás győzelemmel (a Siracusa ellen) biztosították be matematikailag is az első helyet, majd a legvégén egy 1:1-es döntetlen a Verona ellen (1952. június 22.) is elég volt már az első helyhez. Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a napon 10 évvel ezelőtt a csapat az első scudetto-t ünnepelte.
Az alatt az egyetlen év alatt, amig a Róma a B osztályban szerepelt, a szurkolók nem pártoltak el a csapattól. 1951-52-ben a Milan mögött a Rómának volt a legtöbb fizető nézője az egész Serie A és B mezőnyét tekintve. Köszönhetően a magas nézőszámnak és a sok eladott bérletnek lehetőség nyílt egy jó játékospiaci szereplésre ami egy jó csapatot garantálna a következő idényre. Azért is volt fontos ez, mert soha többet nem szerepelt a Roma a másodosztályban, és a Juventus és Inter után a Roma szerepelt a legtöbbször az első osztályban. Még a Lazio is eltöltött 11 évet a Serie B-ben.
Az érkezők között volt a Milanos támadó Renosto, Azimonti a Genovaból, és a két olasz válogatott Piero Grosso és Pandolfini. A hab a tortán a Palermótól érkező dán bajnok, Helge Bronée volt. A dán érkezése miatt távozott viszont Gipo Viani, aki régebben összeverekedett a dánnal, mikor még mind ketten a Palermoban játszottak. Szintén távozott, kölcsönbe a Lucchesihez a Fiorentinától visszatérő kapus, Tessari is. A távozók között volt még Andersson, Risorti, Acconcia és a középszerű Knut Nordahl. 1952 novemberében Renato Sacerdoti visszatért a csapathoz mint elnök.
A feljutást egy tiszteletet parancsoló szezon követte melynek végén a 6. helyen végzett a csapat. Néhány emlékezetes mérkőzés tette felejthetetlenné az évet, köztük a mindig gyűlölt Juventus elleni 3:0-ás siker, melynek köszönhetően elvesztették a scudetto-t az Interrel szemben. A játékosokat nagyon szerették a rómaiak. Bronée, a nagy klasszis, akinek nagyon nehéz személyisége volt (rengeteget veszekedett a csapattársaival és a vezetőséggel), még őt is imádták.
1953 nyarán Sacerdoti egy újabb nagyszerű igazolást jelentett be: egy világbajnokot Uruguay-ból, Alcide Ghiggia-t. Alchide később a csapat történelmének egyik kiemelkedő alakjává nőtte ki magát kivételes képességű jobb lábának és a nem túl erős fizikumának, de kitűnő technikájának köszönhetően. Az 1950-ben Rio de Janeiroban a világbajnokság döntőjében Ő szerezte a házigazda brazilok ellen a győztes gólt. Az 1953-54-es szezonban 27 évesen debütált a római csapat színeiben méghozzá góllal, a Genova ellen. 6 szezonban 201 mérkőzésen lépett pályára és 21 gólt szerzett. A magánéletben már nem volt ennyire példaértékű az élete. Mindamellett, hogy nős volt, kedvelte a fiatalkorú lányok társaságát, és többször rajtakapták egy 15 éves lány társaságában. 2 hónapot börtönben töltött "illetlen viselkedés nyilvános helyen"-miatt, majd a végén a Róma arra kényszerült, hogy eladja Őt a Milannak, ahol a 61-62-es szezonban az olasz-uruguay-i megnyerte a scudetto-t. Annak ellenére, hogy mennyi pénzt keresett a hosszú karrierje során, kicsapongó élete végén szegényen halt meg Montevideóban.
A Roma végül újra a 6. helyen zárt az 1952-53-as szezonban. Az átigazolási időszakban a csapathoz érkezett a magyar bajnok Nyers István, aki az Interrel két bajnoki címet nyert. A kispadot újra egy külföldi edző foglalta el, az angol Jesse Carver. Bár az 1953-as év mindenekelőtt arról lett emlékezetes, hogy ebben az évben debütált a Stadio Olympico, az a stadion, ahol ma is játsza a mérkőzéseit a Roma. 1954. december 26. szintén egy különleges nap a római történelemben. Montanari, aki abban az időben az egyik legtehetségesebb játékos-kutató volt, két tehetséges játékost ajánlott a Bologna vezetőségének: a középpályás Nolit és Giacomo Losit (Giacomino-nak becézték alacsony termete miatt). A Bologna elnöke azt felelte: "a törpét viheted, mi elvisszük Nolit, akiből válogatott játékos lesz a jövőben". Ezután kopogtatott be a Roma ajtaján Montanari Giacominoval, hogy leszerződtesse a csapat. Egy legenda is született róla: 1955. március 20-án, a 3:0-ás győzelemmel végződött Roma-Inter mérkőzés előtt az első mérkőzésére készülő Losinak a következőket mondta tört olaszsággal Carver: "Dove tu passare non crescere erba. Tu capito?" (Amikor passzolsz, a fű nem nő. Érted?) Giacomo Losi az, aki a legtöbb alkalommal viselte a giallorossi mezt. 452 mérkőzésen lépett pályára, ebből 389-szer a Serie A-ban, 28-szor az Olasz kupában és 39-szer az UEFA kupa mérkőzéseken. Egy Olasz kupát és egy "Coppa delle Fiere"-t nyert. Lehetetlenség megfelelő jelzőkkel leírni azt, amit Ő a Romáért tett, ahogy élt az életben és ahogy küzdött a pályán. Elegendő az a becenév, amit a szurkolók adtak neki: "Core de Roma" azaz, Róma szíve.
Az 1954-55-ös évadot a kitűnő 3. helyen zárta a csapat az Udinese és a Milan mögött: ez a 3. hely volt a legjobb eredménye a csapatnak a második világháború óta és ezzel újra bekapcsolódhatott az európai vérkeringésbe, a Kupagyőztesek Európa Kupájában indulhatott, ahol a negyeddöntőig jutott, a jugoszláv válogatottakkal felálló Vojvodina verte ki 4:5-el. 1955 nyarán Jesse Carver úgy döntött, hogy visszatér Angliába, helyette a méltán híres magyar Sárosi György ült le a kispadra. A másik fontos érkező az első brazil a Roma történelmében, a tehetséges támadó, Dino Da Costa volt, aki nagyon sokáig azt a rekordot tartotta, hogy Ő szerezte a legtöbb gólt a derbik során, összesen 9-t 3 szezon alatt (azóta SuperMarco Delvecchio megelőzte Őt). A Roma az 5. helyen zárta az évet végignézve a szeretett Bernardini Fiorentinájának a győzelmét. 1956. nyarán egy másik nagyszerű játékos karrierje fejeződött be, a volt Milan támadó, a svéd Gunnar Nordahl (34 meccsen 15 gólt szerzett) fejezte be a játékot. A mérkőzéseken tanúsított magatartása elismerése képpen egy emléktárgyat ajéndékozott neki a csapat. 1956. szeptember 14-én Da Costa megkezdte a jó szokását a derbiken: Lazio-Roma 0:3, Da Costa két gólt szerzett, bár az év nem hozott ekkora sikert, mert a giallorossok hátulról a negyedik helyen végeztek. Az egyetlen pozitivum a gólkirályi cím volt, melyet Da Costa nyert el 22 találattal. Nordahl 13-ig jutott.
A középszerű edzőnek, Sárosinak, és a gyenge védelemnek "köszönhetően" a Romának nem sikerült semmit elérni a nagyszerű támadójátékával és az abban rejlő lehetőségekkel. Az 1957-58-as szezonra a hagyományoknak megfelelően a Roma új trénere egy újabb külföldi, az angol Alen Stock lett. És persze az akkori hagyományoknak megfelelően nem túl hosszú ideig ült a kispadon, mindössze 4 hónapot.
1958-ban Sacerdoti öreg korára lemondott az elnökségi tisztségéről. Lemondását a következő szavakkal magyarázta: "Nekünk, öregeknek a sport romantika, őszinte szerelem, és nem tudjuk elfogadni, hogy mára ez már üzlet, egy hirdetési eszköz. Valaki más jön az elnöki székbe, nekünk mennünk kell." 1958. április 27-én Anacleto Giannit választották meg a Roma új elnökének. Ugyanazon év júniusában újra játszottak az Olasz kupáért, amiért 1942-43 óta nem rendeztek mérkőzéseket. A Roma a tisztességes 5. helyen fejezte be a bajnokságot. Anacleto Gianni első ténykedése volt, hogy megszerezte a Lazio sztárját, a svéd támadó Arne Selmossont, 135 millió lírát fizetett a csatárért, ugyanis a Lazio reménytelen pénzügyi helyzetben volt, alig volt képes előteremteni a Serie A-ban való indulásra elegendő összeget.
Ezek voltak azok az évek, amikor az olasz futballban radikális változások következtek be a futball elüzletiesedése következtében. Az öreg és dicsőséges klubok vezetőségei, mint a Bologna, Torino vagy a Genoa hanyatlani kezdtek, miközben a 3 nagy északi klub -Juventus, Milan, Inter- köszönhetően a gazdasági erőfölényüknek az olasz futball abszolút vezetőivé váltak. A Roma is felismerte ezt, és a változások ellenére is megőrizte nagyszerű méltóságát és nem járt úgy, mint más csapatok mint pl. a Pro Vercelli, Pro Patria vagy a Triestina, melyek hamarosan eltűntek az olasz futballéletből. Vagy a Lazio, amelyik egészen a 80-as évekig szinte megalázóan a múltjához képest fel-le ingázott a Serie A és B között, többször is közel kerülve a feloszláshoz.
Ugyanebben az évben csatlakozott a csapathoz a fiatal kapus Fabio Cudicini, az olasz futball egyik legnagyszerűbb alakja. Az 1958-59-es esztendőt a középmezőnyben fejezte be a csapat. Ebben az évben egyetlen említésre méltó esemény az egyetlen idegenbeli győzelem volt, éppen a derbyn. A 3:1-es római sikerhez Da Costa a szokásos duplájával járult hozzá, és egyet szerzett az idény elején éppen a Laziotól megszerzett Selmosson. Érdemes azonban még megemlíteni, hogy 2 mérkőzést játszott a giallorossok mezében Carlo Mazzone, aki később, a 90-es években a Roma edzője volt. A csapat ebben a furcsa évben számos nagy mérkőzés főszereplője volt, mint például a 8:0-ás győzelem az Amadei edzette Napoli ellen, vagy a derby visszavágója, mely 3:0-ás győzelemmel végződött és Da Costa újabb gólt szerzett természetesen. Ez volt Da Costa utolsó derby-je. Sajnos a csapat nem tudta folytatni a sikereket. Érdemes megemlíteni még, hogy a VVK (Vásárvárosok Kupája, az UEFA elődje) negyeddöntőjében egy szerencsétlen 1:1-el esett ki a Roma a belga Union Saint-Gilloise ellenében (Da Costa lőtte a gólt).
1959. nyarán két fontos érkezője volt a csapatnak. Az edző az olasz Alfredo Foni, aki az 1938-ban világbajnoki címet szerzett olasz csapat hátvádje volt, majd az Interrel nyert két bajnoki címet. A másik szerzemény az olasz-argentin támadó Pedro 'Piedone' Manfredini, akit hamar a szívükbe zártak a római szurkolók. 1965-ig 164 alkalommal húzta magára hivatalos mérkőzésen az AS Roma mezét és 104 gólt szerzett. A bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, mint a derbyn, 1959. október 18-án két gólt rúgott a Lazionak és 3:0-ra nyert a csapat (Selmosson szerezte a 3. gólt). Végül a 7. helyet szerezték meg a bajnokság végén, a KEK-ben pedig az első fordulót követően kiestek a Szpartak Trnava-val szemben.
1960 nyarán a cél az volt, hogy a csapathoz megfelelő erősítés érkezzen a játékospiacról. A Roma játékosa lett a szintén olasz-uruguayi Juan Albero Schiaffino, minden idők egyik legerősebb labdarúgója. Bár sajnos Schiaffino 35 éves volt már, amikor a csapathoz érkezett és csak két szezont töltött a Rómában. A másik minőségi igazolás volt még az olasz-argentin Francisco Ramon Lojacono, aki 84 mérkőzést játszott bordó-sárga mezben és 36 gólt szerzett. Az utánpótlás csapatból felkerült Roman Menichelli. Nagyszerűen kezdte az évet a Roma, 3:0-ra nyert a Bari ellen idegenben Piedone Manfredini triplájával, aki megismételte ezt a teljesítményt a következő meccsen az Udinese ellen (6:1), majd a Torino ellen is szerzett egy gólt (3:1, Lojacono és Orlando volt a két másik gól szerzője) így a Roma egymást követő 3 mérkőzését is megnyerte. Márciusban folytatódott a jó sorozat a Spal elleni otthoni 2:1-es sikerrel, de sajnos a következő mérkőzésen a Nápoly megszakította ezt a nagyszerű sorozatot (2:3). Szerencsére a következő mérkőzésen újra győzött a csapat méghozzá egy csodálatos 4:0-ás mérkőzésen a Lazio ellen a derbyn idegenben.