Az 1982-83-as bajnokság

Az 1982-es, olasz sikerrel zárult világbajnokságot követő bajnoki szezont a Roma fejezi be az élen, megszerezve ezzel történelme második bajnoki címét. A kispadon a híres és roppant eredményes Nils Liedholm ült.

Az 1972-73-as bajnokság

Egy szép reményekkel indult év, melynek végén a Roma mindössze a 11. helyen végez a bajnokságban, ráadásul a végén még a bentmaradás miatt is aggódni kellett.

1960-tól a 2000-es évekig

Ezen terebélyesebb időszak alatt a Roma többek között 2 bajnoki címet (1982/83, 2000/2001) és 9 Olasz Kupa sikert ért el. A nemzetközi porondon az 1961-ben a Birmingham City ellenében elhódított Vásárvárosok Kupája volt a legnagyobb siker.

1950-től 1960-ig

Az 1950/51-es év végére a csapat kiesett a Serie A-ból, ekkor fogalmazódott meg az elhíresült mondás: "La Roma non si discute si AMA". A gyors visszajutást követő 10 évben az 1954/55-ös bajnokságban elért bronzérem volt a legjobb eredmény, amit elért a csapat.

1943-tól 1950-ig

A háborút követő időszak fájdalmas évek voltak a Roma számára, hiszen ez egy sokkal gyengébb csapat volt annál, mint amit maga a Roma név hordozott, és ami méltó lett volna erre a névre, a hagyományokra. A csapat évről évre lejjebb süllyedt a bajnokságban.

Az első scudetto (1941-42)

A II. Világháború közepén a Roma Schaffer Alfréd irányítása alatt szerezte meg történelme első bajnoki címét. A háló előtt a legendás Guido Masetti állt, a csatársorban Amadei és Pando, a középpályán pedig az albán csillag Nain Kriezu játszott.

1927-től 1941-ig

Az 1927/28-as bajnokságba nevezett először a Roma, a Divisione Nazionale-ba. A Testaccio stadion 1929-ben készült el, ami egészen 1941-ig szolgálta a csapatot. Ezalatt 2-2 ezüst- és bronzérmet szerzett a csapat. A Testaccio-ban 1940. június 2-án szerepelt utoljára a Roma.

A kezdetek...

1927-ben három klub (Alba-Audace, Fortitudo, Roman) egyesüléséből jött létre az Associazione Sportiva Roma, melynek elnöke Italo Foschi lett. A csapat első híres játékosa Attilio Ferraris IV volt. 1927. június 17-én lépett először pályára az AS Roma a Velodromo Appio-ban.