|
|
| Totti Riise mielőbbi felépülését kívánja
|
A Roma csapatkapitánya reméli, hogy csapattársa gyorsan meggyógyul majd, miután agyrázkódása volt.
A Roma csatára, Francesco Totti egy nyilatkozatot tett közzé hivatalos honlapján, amiben John Arne Riise minél hamarabbi felépülését kívánja. A norvég, a válogatott egyik edzésén ütközött csapattársával és agyrázkódást szenvedett, három hét kényszerpihenőt írtak elő neki az orvosok. Ennek értelmében kihagyja kényszerül a Cagliari, Bayern München és Bologna elleni találkozókat is.
"Várunk téged vissza, gyere minél hamarabb! Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek, az minden embernél különbbé tesz téged, hogy neked csak pár nap pihenésre van szükséged. Azonban csak az számít, hogy jól legyél. Reméljük, hogy hamarosan visszatérsz közénk, már alig várjuk."- olvasható a Roma ikonjának honlapján.
A Roma 5 millió eurót fizetett a norvég játékosért 2008-ban, ami elég csekély összegnek tekinthető, nézve Riise fővárosban nyújtott állandó jó teljesítményét.
|
| [2010/09/08 - 20:43]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| A Roma közel az eladáshoz
|
Az olasz médiában megjelentek alapján lehet, hogy hamarosan vevőre talál a Roma.
A klub jelenleg is eladási listán van, miután Rosella Sensi elfogadott egy tartozás áttelepítési csomagot az Unicredittől. Rothschildot bízták meg a banktól egy új vevő felkutatására, pénteken vitatják meg a szóba jött neveket az Unicreditnél. Ennek ellenére, a találkozót előrehozták a mai napra, ugyanis Rothschild komoly előrelépést tett azzal, hogy bemutatta a lehetséges vevők szűk listáját. Értesülések szerint több mint 20 személyt kérdeztek meg a klubbal kapcsolatban.
Az Unicreditnek az a szándéka, hogy a Roma minél jobb kezekbe kerüljön.
|
| [2010/09/08 - 20:21]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Brighi hosszabbított
|
Véget vetett a találgatásoknak a Roma Matteo Brighivel kapcsolatban, miután a középpályás meghosszabbította szerződését.
A 29 éves játékosra mindenképpen számít a vezetőség és az edző, így további négy évig a Roma játékosa marad. Brighi évi 1,3 millió eurót keres majd és ez az összeg 2011-től 2014-ig folyamatosan 2,3 millióra növekszik majd.
|
| [2010/09/08 - 15:36]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| A Roma Luisaot jelölte meg Mexes esetleges utódjának
|
Amennyiben a Roma nem tudja megtartani Philippe Mexest, akkor a Benfica védőjével helyettesítenék őt.
Az A Bola szerint a Roma a francia védő távozása esetén, Luisao megszerzésére fog összpontosítani.
Mindkét játékos épp szerződésmegújító tárgyalásokat folytat jelenlegi klubjával, ám Mexes korábban kifejtette, hogy akár az is elképzelhető, hogy nem újítja meg 2011-ben lejáró kontraktusát a fővárosi klubnál. A francia védő a padra kényszerült Nicolas Burdisso miatt, aki így Juannal alkot párost. Ha Claudio Ranieri elengedi őt, akkor Luisao lenne a megoldás helyette.
A brazil Luisao egy igen tapasztalt védő, 2003 óta játszik a Benficánál, valamint negyvenszer lépett pályára válogatottja színeiben.
|
| [2010/09/07 - 22:31]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| 20 napos kényszerpihenőn Riise
|
A Roma norvég játékosának 3 hetet kell kihagynia amiatt, hogy komoly agyrázkódást szenvedett a norvég válogatott tegnapi edzésén.
A védő Espend Ruuddal történt ütközés következtében el is veszítette az eszméletét, majd kórházba szállították és az éjszakát is bent töltötte. Az orvosi vizsgálatok alapján a játékosra előreláthatóan 3 hét pihenő vár, melynek értelmében kihagyja majd a Cagliari és a Bologna elleni bajnokikat, valamit a Bayern München elleni BL találkozót is.
|
| [2010/09/07 - 16:19]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri nem siet a hosszabbítással
|
Clauido Ranieri számára nem sürgős a szerződésének meghosszabbítása, hiszen a megkezdett projektet szeretné végig vinni.
"Nem kell elkapkodni a hosszabbítást."- mondta Ranieri.
"Sosem gondoltam arra, hogy szövetségi kapitány legyek, mert az én városom Róma, itt vannak tervek és büszkeséggel tölt el, hogy a Sensi család engem kért fel a csapat irányítására. Ráadásul szeretném az elkezdett projektet végig csinálni a Romával."
John Arne Riise a válogatott egyik edzésén ütközött csapattársával és agyrázkódást szenvedett.
"Mindenki nagyon aggódik, de meg kell várnunk, hogy mit mondanak a norvég orvosok. Egyelőre annyit tudunk, hogy néhány napot mindenképpen pihennie kell."
A napokban Antonio Cassano azt nyilatkozta, hogy szeretne együtt játszani Francesco Tottival a válogatottban.
"Cassano a futball egyik utolsó művésze, egy csodálatos játékos, aki előtt még nagyon sok lehetőség áll. Ami viszont Francescot illeti, számára egy fejezet véget ért a válogatottnál és már csak a Romára koncentrál."
|
| [2010/09/07 - 11:14]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| A Roma hamarosan új tulajdonoshoz juthat
|
Haladhat a klub eladása a hét végére, a Corriere dello Sport szerint.
A klub jelenleg is eladási listán van, miután Rosella Sensi elfogadott egy tartozás áttelepítési csomagot az Unicredittől idén nyáron. Az újság szerint a helyi üzletember, Giampaolo Angelucci találkozni fog az Unicredittel még ma, és tárgyalhat a klub esetleges megvételéről.
Az Unicredit tárgyal még Rothschilddal is, hogy megvitassák a római klub felvásárlását. Még akkor is, ha a bank talál vevőt, nem valószínű, hogy a Sensi család elveszíti helyét a hónap végéig az átvilágítások miatt. Az érdeklődés a csapat iránt visszaesett az elmúlt hónapban, mivel egyes források szerint a szaúdi királyi család is az érdeklődőkhöz csatlakozott.
|
| [2010/09/06 - 20:41]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| A Roma csökkentené Baptista fizetését
|
A klub ügyrendi szabályzatának megfelelően a Roma csökkenteni szeretné Baptista fizetését.
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Roma az UEFA-hoz fordul Julio Baptista fizetésének csökkentésével kapcsolatban, miután a játékos a nyár folyamán minden ajánlatot visszautasított. A csatár iránt több klub is érdeklődött és komoly ajánlatokkal keresték meg, azonban a brazil válogatott mindegyiket visszautasította, így maradt a Romában.
Annak érdekében, hogy a játékos fizetését csökkenthessék, Rosella Sensi állítólag hamarosan felveszi a kapcsolatot Michel Platinivel.
Eközben úgy tűnik, hogy elkezdődött a visszaszámlálás a Roma eladásának ügyében, miután pénteken az UniCredit bank és a Rothschild csoport ügyvédei találkoznak majd annak érdekében, hogy a júliusi érdeklődéseket átbeszéljék újra.
Nyáron többek között Francesco Angelini és egy arab befektetői csoport is érdeklődött a klub iránt.
|
| [2010/09/06 - 13:58]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| A Genoa megszerezhette volna Baptistát
|
A Genoa elnökének elmondása szerint a Genoa megszerezhette volna a Roma támadóját.
Mivel Enrico Preziosi elnök nagyon büszke a nyári átigazolásokra, elárulta, hogy közel voltak Julio Baptista leigazolásához.
"Az átigazolási időszak utolsó napján igazolhattuk volna le Baptistát. Ez nem történt meg, de boldog vagyok az igazolásaink láttán. Jelenleg már nem érdeklődünk olyan játékosok iránt, akik nem rendelkeznek szerződéssel, és kijelenthetem, hogy az "érkezési kapu" lezárult a csapatnál."- nyilatkozta a Genoa elnöke a Tuttomercatoweb-nek.
A piroskékek készek újabb ajánlatot tenni januárban, ha Luca Toni felépülése nem a tervezett ütemben haladna. Valamint, ha az ígéretes fiatal, Mattia Destro nem tud felnőni a feladathoz, akkor könnyen lehet, hogy újabb ajánlatot tesz januárban a genovai klub Baptistáért.
|
| [2010/09/05 - 22:10]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| A Roma megnyugtatta Mexest
|
A Roma megerősítette a franciát abban, hogy nem szándékozik elengedni őt.
A védő már közel volt a napokban az új szerződés aláírásához, amikor figyelmeztette a klubot, hogy ha sok időt kell majd a padon töltenie, akkor meggondolja magát.
"Philippe egy nagyszerű ember, és már tárgyaltunk vele a szerződésének megújításáról pár alkalommal, de azt mondta, hogy még várni szeretne. Legyen mindenki számára világos, hogy nem áll szándékunkban őt elveszteni, mivel alapemberként számítunk rá a csapatnál. Daniele Prade minden nap felhívja Mexes ügynökét, hogy végre meg tudjanak egyezni. Újra találkozunk vele majd az elkövetkezendő pár napban."- nyilatkozta Bruno Conti.
Mexes újra meghívott kapott a francia válogatottba, de aggódik amiatt, hogy Nicolas és Guillermo Burdisso érkezése miatt a padra kényszerül majd.
|
| [2010/09/05 - 21:20]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Borriello akár kezdhet is a jövő héten
|
Különböző sajtóértesülések szerint Marco Borriello kezdhet Vucinic helyett római debütáló meccsén.
A csatár pontosan az átigazolási ablak bezárta előtt érkezett a fővárosi klubhoz, és rögtön a kezdőben találhatja magát a Cagliari ellen szombat este. Ennek értelmében Vucinic a kispadra szorulna, a Cesena ellen elért gólnélküli döntetlenre végződő meccsen mutatott kiábrándító teljesítménye miatt.
A hírek szerint a Roma mesterének tetszett Borriello játéka az első edzésén, az egymás ellen játszott meccsen Francesco Totti csapatában szerepelt és két gólt is szerzett. Habár Vucinic a nemzetközi szereplés miatt is kimaradhat a kezdőből, mivel pénteken még a montenegrói válogatott színeiben játszva gólt is szerzett, fáradtság miatt mellőzheti őt Ranieri.
A Cagliari ellen Totti és Borriello mögött valószínűleg Jeremy Menez fog kezdeni.suonosport-nak adott nyilatkozatát.
|
| [2010/09/05 - 11:53]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Sensi: A Romát még mindig érdekli Behrami
|
A Roma elnökasszonya még reménykedik Valon Behrami leigazolásában.
A West Ham United szélsőhátvédjének megszerzéséről még mindig nem tett le a fővárosi klub, annak ellenére, hogy nem sikerült leszerződtetni őt a nyáron. A Roma meg akarta szerezni a svájci játékost, ám a klub nem tudott megállapodni a Kalapácsosokkal.
"Behrami fontos játékos. Meg akartuk szerezni, de sajnos nem tudtunk megegyezni a londoni klubbal. Nem akartunk túlköltekezni."- kezdte nyilatkozatát Rosella Sensi.
A Roma kevés pénzzel tudott csak gazdálkodni az átigazolási piacon, abban reménykedtek, hogy kölcsönbe tudják venni Behramit a West Ham-től. Azonban nem elképzelhetetlen, hogy a fővárosi alakulat újabb ajánlatot tesz majd a svájciért a közeljövőben.
"Nem tudom, hogy le fogjuk-e őt igazolni, de soha ne mondd, hogy soha."- fejezte be a Roma elnöke a Centrosuonosport-nak adott nyilatkozatát.
A 25 éves volt Lazio játékos kész visszatérni Rómába, a tárgyalások minden bizonnyal újraindulnak decemberben.
|
| [2010/09/05 - 11:52]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Totti: Nem vagyok még kész a visszavonulásra
|
Francesco Totti hamarosan betölti 34. életévét, de nem szándékozik még visszavonulni.
A Roma legendája pályafutása során rengeteg ajánlatot kapott a világ él klubjaitól, többek közt a Manchester United, a Real Madrid, valamint az Inter csapatától is, ám ő mégis a szülővárosában maradt karrierjének végéig előreláthatólag.
"Soha nem bántam meg, hogy a városban maradtam, amit szeretek, és a csapatnál, akinek mindig is szurkoltam. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, mivel rengeteg előny és hátrány vetődött fel. Előnye például, hogy itt az utolsó fűszálat is jól ismerem, otthon érzem magam. Hátránya pedig talán, hogy mindig a figyelem középpontjában vagyok. Azonban büszke vagyok a döntésemre, amit a szívem és az eszem is diktált."- mondta el Totti.
A Roma csapatkapitánya a 2006-os VB után lemondta a válogatottságot, de a Serie A-ban még mindig gyártja a gólokat.
"Még soha nem gondoltam rá, mit fogok csinálni azután, hogy visszavonultam. Még álmomban sem gondoltam rá. Még mindig focistának érzem magam. Azon a napon, amint már nem vagyok magam a pályán, és nem tudom azt nyújtani amit most, én leszek az első, aki bedobja a törölközőt. Nem akarok olyan játékos lenni, aki a padot koptatva, végigjátszik 10 meccset egy szezonban. Amint már úgy érzem, hogy nem vagyok az igazi Totti, visszavonulok az aktív labdarúgástól. Természetesen remélem, hogy ez még egy jó ideig nem fog bekövetkezni."- fejezte be nyilatkozatát a Roma ikonja a La Repubblica-nak.
|
| [2010/09/04 - 19:14]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Sensi megújítaná De Rossi és Ranieri szerződését is
|
Claudio Ranieri és Daniele De Rossi a két első ember aki hosszabbíthat a Románál.
A Roma elnökasszonya, Rosella Sensi elárulta, hogy De Rossi és Ranieri hamarosan új szerződéshosszabbítás ajánlatot fog kapni.
Korábban különböző értesülések szerint a Roma mestere már kapott két éves hosszabbítás ajánlatot, ám erről több hír nem érkezett.
A klubvezetés és Sensi is rendkívül elégedett volt a fővárosi klub szereplésével a tavalyi szezonban, ennek értelmében itt szeretnék tartani Ranierit a fővárosban.
"A kapcsolatunk Ranierivel remek, amint megújítjuk kontraktusát, tudatjuk mindenkivel. Véleményem szerint semmi probléma nem fog adódni, hamarosan megegyezhetünk. Ami De Rossit illeti, nincs ok aggodalomra. Egyeznek az elképzeléseink, csak idő kérdése az egész, hogy hosszabbítson. Nincs semmi akadály, beszéltem vele, mindennel meg van elégedve."- mondta el Rosella Sensi a Centro Suono Sport rádiónak.
|
| [2010/09/04 - 14:46]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Sensi megújítaná De Rossi és Ranieri szerződését is
|
Claudio Ranieri és Daniele De Rossi a két első ember aki hosszabbíthat a Románál.
A Roma elnökasszonya, Rosella Sensi elárulta, hogy De Rossi és Ranieri hamarosan új szerződéshosszabbítás ajánlatot fog kapni.
Korábban különböző értesülések szerint a Roma mestere már kapott két éves hosszabbítás ajánlatot, ám erről több hír nem érkezett.
A klubvezetés és Sensi is rendkívül elégedett volt a fővárosi klub szereplésével a tavalyi szezonban, ennek értelmében itt szeretnék tartani Ranierit a fővárosban.
"A kapcsolatunk Ranierivel remek, amint megújítjuk kontraktusát, tudatjuk mindenkivel. Véleményem szerint semmi probléma nem fog adódni, hamarosan megegyezhetünk. Ami De Rossit illeti, nincs ok aggodalomra. Egyeznek az elképzeléseink, csak idő kérdése az egész, hogy hosszabbítson. Nincs semmi akadály, beszéltem vele, mindennel meg van elégedve."- mondta el Rosella Sensi a Centro Suono Sport rádiónak.
|
| [2010/09/04 - 14:46]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Pizarro: Borriello tökéletes a Romának
|
David Pizarro úgy gondolja, hogy Marco Borriello a legmegfelelőbb csatár a Romának.
A Roma sokak meglepetésre csak egy döntetlenre volt képes az újonc Cesena ellen.
"Úgy hiszem, hogy a Borriellohoz hasonló játékosok megerősítik a már jelenleg is erős keretünket. Nagy lelkesedéssel érkezett, mind a játékosokhoz, mind pedig a szurkolókhoz. Nagyon fontos láncszeme lehet a
csapatnak, meg tudja tartani a labdát a kapu előtt, így segítve a társaknak hátul. Nagyon ésszerű igazolás volt az övé, lökést adott a szerződtetése a csapatnak, ő a tökéletes csatár a Roma számára."- mondta el Pizarro.
Pizarro sajnálattal vette tudomásul az Inter tavalyi triplázását, két párharcot pont a Romával szemben nyertek meg a volt milánói csapattársai.
"Már eléggé elegem lett abból, hogy mi töltjük be mindig a második szerepét az Inter mögött. Chilei vagyok, de tudom már mit jelent nyerni itt a Románál. Egyedül a három évvel ezelőtti szezon megismétlésétől tartok. Akkor vesztettünk az utolsó fordulóban, megfogadtuk, hogy legközelebb nyerni, fogunk, de egy katasztrofálist szezont zártunk akkor. Nagyon könnyű errefelé kijelenteni, hogy nyerni fogunk, de valójában véghez vinni már egyáltalán nem egyszerű. Bizonyítanunk kell minden héten, hogy valójában fel tudjuk venni a harcot az Interrel, akik Olaszország és Európa legjobb csapatának bizonyultak tavaly."- folytatta a chilei.
A Milan is feliratkozott a bajnokesélyes csapatok közé, míg a Juventus is megújult csapattal vág neki a pontvadászatnak.
"Biztos vagyok benne, hogy a Milan erős csapat lett. Zlatan Ibrahimovic az Inter újjászületésében állalt oroszlánrészt, és most egy már rendkívül erős és félelmetes Milanhoz igazolt. Ronaldinho is kifejezetten jó formában van, biztos, hogy gondot fognak okozni az Internek."-tette hozzá a középpályás.
Pizarro elárulta különös vágyát, amit valóra szeretne váltani valamikor karrierje során.
"Nagyon szeretném, ha egyszer Carlo Ancelottival dolgozhatnék. Tetszett a munkája, amit tett Milánóban, valamint ahogy a játékosokkal dolgozik együtt."-fejezte be nyilatkozatát Pizarro a Sky Sport Italia-nak.
|
| [2010/09/03 - 23:34]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Elképzelhető, hogy Mexes nem hosszabbít
|
Válaszúthoz érkezett az AS Roma francia védője, és lehet, hogy úgy dönt, hogy nem újítja meg kontraktusát.
Annak ellenére dönthet így Mexes, hogy Gian Paolo Montali a napokban kifejezte, hogy hosszútávra terveznek a védővel. Szerdán Montali azt nyilatkozta, hogy jelenleg is dolgoznak Mexes új szerződésén. Ám ezek az erőfeszítések sem biztos, hogy megteszik hatásukat a franciánál, Nicolas Burdisso végleges megszerzése után az Intertől. A múlt szezonban Burdisso kiszorította a kezdőből, és nem túl elégedett ezzel a jelenlegi helyzetével.
"Burdisso visszatért a Romához, nyilvánvaló, hogy ismét nagy lesz a harc a kezdőbe kerülésért. A szerződésem hamarosan lejár, és meglehet, hogy ismét kevés lehetőséget kapok. Komolyan átgondolom, hogy hosszabbítsak-e vagy sem. Ha a szezon első felében a vártnál kevesebbet játszom, lehet, hogy nem újítom meg a szerződésem a klubbal."- nyilatkozta Philippe Mexes.
Mexes jelenlegi szerződése 2011-ben jár le.
|
| [2010/09/03 - 23:28]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Okaka nem tart a rivalizálástól
|
A komoly rivalisok ellenére Stefano Okaka úgy érzi, hogy meg tudja mutatni igazi képességeit és ki tudja harcolni az állandó helyet a kezdőben.
A Roma fiatal csatára készen áll arra, hogy megvesse lábát a kezdőcsapatban és nem tart attól,h ogy Borriello érkeztével nem tud majd bizonyítani.
"Én azt mondom, a több az jobb. Három fronton is helyt kell majd állnunk, ezért mindenkire szükség lesz majd. Szeptemberben egy héten akár három meccset is játszunk majd. Ranieri hozza meg a döntést és majd a pályán dől el, hogy ki mennyit ér. Én teljesen nyugodt vagyok, mint mindig. Olyan játékos vagyok, mint a többiek és mindig a maximumot próbálom nyújtani a csapat számára."- nyilatkozta Okaka a Corriere dello Sport-nak.
|
| [2010/09/03 - 14:05]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| A Real és a City is vitte volna Borriellot
|
A játékos menedzsere elmondta, hogy Borriellot a Real Madrid és a Manchester City is meg akarta szerezni.
"Hétfőn Mancini felhívott és beszélt velem. Szerette volna, ha Marco a Cityhez igazol, de erre azt válaszoltam, hogy Marco csak a Bajnokok Ligájában akar játszani."- nyilatkozta Tiberio Cavalleri a Corriere dello Sport-nak.
"Aztán az igazi meglepetés kedden jött, amikor a Real jelentkezett be érte. Azonban Karim Benzema nem hagyta el a spanyolokat és nem ment Marseille-be."
A játékost végül Rosella Sensi komoly szándéka és Daniele De Rossi győzte meg, hogy a Romát válassza.
"Sensi határozottsága és szenvedélye, valamint De Rossi üzenete győzték meg a játékost."- fűzte hozzá a menedzser.
|
| [2010/09/03 - 12:19]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Ranierinek tetszenek az igazolások
|
Claudio Ranieri úgy véli, hogy a klub nagyszerű munkát végzett az igazolásokkal, amik a Roma karakterét mutatják majd meg.
Nicolas Burdisso és Marco Borriello is visszautasította a Juventust, hogy a Romához igazolhasson.
Ranieri az UEFA sajtótájékozatóján, Nyonban nyilatkozott az újságíróknak.
"Borriello érkezését még egyszer meg szeretném köszönni Rosella Sensi elnökasszonynak, aki keményen dolgozott azért, hogy megerősítse a csapatot. Ez egy remek dolog, hogy mindkét játékos minket választott, bátran kijelenthetjük, hogy a csapat nagyon jó karakterrel rendelkezik. Azt akarjuk, hogy a szurkolók visszatérjenek a stadionba és újból a jó futballról legyen szó. Megmutatta a klub, hogy a pénzügyi nehézségek ellenére is sikerülhet jól erősíteni a nyáron."- mondta el a Roma mestere.
|
| [2010/09/02 - 15:11]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Borriello: De Rossi győzött meg
|
Az újonnan Rómába igazoló játékost, állítása szerint egy Daniele De Rossi-tól kapott SMS győzte meg a fővárosba igazolásáról.
A 28 éves csatár az átigazolási időszak utolsó óráiban igazolt a Romához, miután kiszorult a Milan kezdőjéből Ibrahimovic és Robinho érkezése után.
"Nagyszerű helyre érkeztem, egy nagyszerű városba. Amiért ma itt vagyok, azt Rosella Sensinek, valamint a szavainak köszönhetem, amivel rábírt a váltásra. A Roma egy remek csapat, ami idén sokat erősödött. Ami a szurkolókat illeti, megígérhetem, hogy rendkívüli elkötelezettséggel és lelkesedéssel fogom viselni a csapat mezét, nagyon motivált vagyok. Nemet mondtam a Juventusnak, majd miután hallottam a Roma elnökének szavait, valamint megkaptam az SMS-t De Rossitól, rögtön elfogadtam a fővárosi klub ajánlatát. Daniele azt írta nekem, hogy jöjjek ide, azzal az utóirattal, hogy 'nyerni fogunk'."- nyilatkozta Borriello.
|
| [2010/09/02 - 14:55]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Borriello egy bajnokesélyes csapathoz igazolt
|
A játékos menedzsere elmondta, hogy Borriello azért választotta a Romát, mert a fővárosi csapat esélyes a bajnoki címre és a Bajnokok Ligájában is messzire juthat.
A csatár a Juventus ajánlatát is visszautasította annak érdekében, hogy a Romában folytathassa pályafutását, az okokról pedig Tiberio Cavalleri, a játékos menedzsere beszélt.
"Az elmúlt két szezonban 34 gólt szerzett a Milannál, majd hirtelen a piros-feketék leigazolták Ibrahimovicot és így Marco jövője a karrierjének igen fontos szakaszában kérdésessé vált."- nyilatkozta Cavalleri a Sky Sport-nak.
"Emiatt is választotta a Romát és annak projektjét és reméli, hogy sikerül visszafizetnie mindazt a szeretetet és lelkesedést, amit a várostól kap. A Juventusnak őszintén nemet mondott és ennek két oka is volt. Az egyik oka professzionális, a másik viszont kicsit magánjellegű volt. Rosella Sensi személyes jelenléte az ügyben, valamint a Roma Bajnokok Ligája beli szereplése döntő fontosságú volt, hiszen a Juventus is felvázolta a terveit, de ők nem voltak annyira közvetlenek az ügyben. Nem volt megfelelő a hozzáállásuk."
Arra a kérdésre, hogy Borriellonak majd Adrianoval kell-e megküzdenie a kezdőbe kerülésért, a menedzsere nyíltan válaszolt.
"Mindenki számára lesz hely és lehetőség, mert a Roma nagyon sok meccset játszik majd. Véleményem szerint Borriello teljesen más típusú játékos, mint Luca Toni, ő inkább olyan, aki sokat dolgozik a csapatért. Szerintem mindenki számára lesz hely, Borriellonak és Adrianonak is."
|
| [2010/09/02 - 13:43]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Késői ajánlatot tett a Roma Behramiért
|
A Romának nem sikerült az átigazolási időszak lejárta előtt leigazolni Valon Behramit.
A svájci válogatott játékos 2 évvel ezelőtt igazolt a West Ham Unitedbe a városi rivális Laziotól és a nyári átigazolási időszak utolsó pillanataiban a Roma szerette volna visszahozni Olaszországba, azonban a határidő lejárta előtt nem sikerült megállapodni.
"Rosella Sensi elnök és további vezetők szerették volna kedden leigazolni Behramit."- nyilatkozta Antonio Conte a Centro Suono Sport-nak.
"Prade a végsőkig próbálkozott, de sajnos kevés volt az idő és hiányzott néhány aláírás, ami elengedhetetlen lett volna a Roma számára."- fűzte hozzá a játékos képviselője.
|
| [2010/09/02 - 10:23]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Ranieri örül Borriello érkezésének
|
Claudio Ranieri elégedett Rosella Sensi munkájával, aki az utolsó pillanatban meggyőzte Borriellot, hogy a Romához igazoljon.
"Nagyon örülök Borriello érkezésének. Nicolas Burdisso megszerzése után ez volt még nagyon fontos és Borriello egy szintén nagy csapatot elhagyva jött a Romába."- mondta Ranieri a Vocegiallorossa.it-nek.
"Köszönöm Rosella Sensinek, hogy újabb minőségi játékost hozott az olasz fővárosba."
|
| [2010/09/02 - 09:38]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Megvan a BL-be nevezettek névsora
|
Megnevezte a Bajnokok Ligája küzdelmeibe nevezett játékosokat a Roma, melynek tagja a tavalyi szezon második felét kölcsönben töltő Cicinho is.
A listáról csak Antunes és Simone Loria neve hiányzik, mindenki mást benevezett a klub a legrangosabb kupa küzdelmeibe.
Lista A: 1 Lobont, 2 Cicinho, 3 Castellini, 4 Juan, 5 Mexes, 7 Pizarro, 8 Adriano, 9 Vucinic, 10 Totti, 11 Taddei, 16 De Rossi, 17 Riise, 19 Baptista, 20 Perrotta, 22 Borriello, 23 Leandro, 25 Burdisso, 27 Julio Sergio, 29 Burdisso, 30 Simplicio, 32 Doni, 33 Brighi, 77 Cassetti, 87 Rosi, 94 Menez
Lista B: 41 Pigliacelli, 42 Frascatore, 43 Montini, 89 Okaka
|
| [2010/09/01 - 21:53]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Borriello érkezése nincs hatással Adrianora
|
Gian Paolo Montali elmondása szerint Marco Borriello leigazolása nem befolyásolja Adriano lehetőségeit a Románál.
Adriano megkapja majd a játéklehetőséget a csapatban annak ellenére is, hogy Borriellot a Roma az utolsó pillanatokban leigazolta a Milantól. A brazil csatár jelenleg sérülés miatt nem állhat Ranieri rendelkezésére, azonban Montali biztosított mindenkit arról, hogy Adriano fontos szerepet játszik majd a csapatban ebben a szezonban.
"Nagyon hosszú és nehéz szezon elé nézünk, emiatt is kellett megerősíteni a keretet."- nyilatkozta Montali a Sky Sport Italia-nak.
"Borriello az a játékos, aki eldöntheti a meccseket a javunkra. Adriano? Nagyon fontos játékos, akire mindenképpen számítunk ebben az évben."
|
| [2010/09/01 - 15:29]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Mexesnek új szerződést ajánl a Roma
|
Gian Paolo Montali megerősítette, hogy Philippe Mexes számára hamarosan szerződéshosszabbítást ajánl a Roma.
Miután az átigazolási időszak lezárult, a Roma most a francia védő megtartására összpontosítja minden figyelmét, melyet Montali is elismert.
"Nagyon számítunk Mexesre."- nyilatkozta Montali a L'Equipe-nek.
"Egy éve van még a szerződéséből és most a legfontosabb számunkra az, hogy meghosszabbítsuk azt. A következő néhány hétben ezen fogunk dolgozni."- fűzte hozzá a Roma általános igazgatója.
Nicolas Burdisso érkezésével több olyan hír is felröppent, miszerint Mexes számára nem lesz hely a Roma kezdőjében, emiatt a játékos a januári átigazolási időszakban távozhat a klubtól.
"Nem fogjuk eladni őt, a játékos velünk marad."
|
| [2010/09/01 - 12:29]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Borriellonak egy álma vált valóra
|
A 28 éves játékos elmondása szerint egy álma vált valóra azzal, hogy a Romában folytathatja pályafutását.
Borriello tegnap igazolt kölcsönbe a Romához és jövőre a fővárosi klub végleg szerződteti majd.
"A Románál elmondták nekem a stratégiájukat és terveiket. Rosella Sensi szívből szólt hozzám, a Roma nem csak egy szimpla játékosként kezelt. Az ereimben római vér folyik, szeretném a szurkolókat boldoggá tenni. Az életem egyik álma vált valóra most. Nagyon boldog vagyok. Azért választottam a Romát, mert ide végleg szerződhetek és mert a Roma hisz bennem. Szeretném meghálálni a bizalmat."- nyilatkozta Borriello
|
| [2010/09/01 - 11:56]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Borriello ajándék volt a Roma számára
|
Adriano Galliani szerint a Milan azért adta oda olyan könnyen Borriellot a Romának, mert a két csapat viszonya nagyon baráti.
A 28 éves játékos értéke 15 millió euró, azonban a Roma 10 millióért hozzájut majd a játékoshoz. A fővárosi klub erre az idényre kölcsönbe szerezte meg a csatárt azzal a feltétellel, hogy jövőre 10 millióért végleg meg kell vásárolnia Borriellot.
Amikor Gallianit megkérdezték az újságírók, hogy az utolsó pillanatokban miért engedtek olyan sokat a játékos árából, a Milan főnöke a következőket válaszolta: "Berlusconi elnök úr arra kért, hogy ajándékozzuk meg azt a klubot, amelyiket mint barátot tartunk számon."
|
| [2010/09/01 - 10:26]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Doni miatt nem jött Behrami
|
Miután a Roma brazil kapusa nem igazolt a Premiershipbe, ez meghiúsította Valon Behrami megszerzését.
Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban is nagyon sok üzlet jött még létre, azonban természetesen voltak olyanok is, amikből nem lett végül semmi.
A West Ham játékosa, Valon Behrami már-már a Roma játékosának számított, ugyanis Alexander Doni a Fulhamhez tartott, azonban az angol csapat kicsit lassította a tárgyalásokat Donival kapcsolatban és sajnos nem végül nem maradt elég idő a transzfer befejezésére.
"Doni a Romában marad. A mai napon nagyon komoly érdeklődés érkezett a Fulhamtől Doni iránt, azonban a feleknek végül nem sikerült megegyezniük."- ismerte el Ovidio Colucci a vocegiallorossa.it-nek.
|
| [2010/08/31 - 21:11]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Hivatalos: Borriello a Roma játékosa
|
A fővárosi klub hivatalosan is megerősítette azt a hírt, miszerint leigazolta Marco Borriellot a Milantól.
Az előzetes híresztelések szerint már sokan tudni vélték az átigazolás tényét, miután a csatár visszautasította a Juventus ajánlatát, ahová kölcsönbe szerették volna venni. Azonban az előzetes találgatásokkal ellentétben a Roma nem végleg vásárolta meg a játékost, hanem csak kölcsönben, azonban a további vételi opciókról egyelőre nem lehet tudni semmit.
|
| [2010/08/31 - 18:59]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Borriello a Romáé
|
Miután visszautasította a Juventus ajánlatát, Marco Borriello a Roma csapatához igazolt.
A Sky Sport Italia információi szerint az UniCredit bank engedélyt adott az átigazolásra, miután egyeztetett Rosella Sensivel és garantálta a transzferhez szükséges 15 millió eurót.
Az átigazolást a klub még hivatalosan nem erősítette meg, de várhatóan erre is hamarosan sor kerül.
|
| [2010/08/31 - 18:52]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Borriello érkezhet az utolsó pillanatokban
|
Olasz lapértesülések szerint a Roma mindent megtesz Marco Borriello megszerzése érdekében.
A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a csatár elutasította a Juventust, miután a torinói klub kölcsönbe akarta venni, azonban Borriello csak végleg hajlandó elhagyni a Milant.
A hírek szerint a két klub már megegyezett egymással, a Roma most Borrielloval egyezkedik, habár annak is kevés az esélye, hogy a Romának végleg megszerzi a játékost, hiszen a fővárosi klubnak sincs 13 millió eurója. Amennyiben viszont a Farkasok a következő néhány órában meg tudnának szabadulni pár játéksuktól, akkor bármi előfordulhatna.
|
| [2010/08/31 - 16:40]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| A Cagliari elutasította a Roma ajánlatát Marchettiért
|
A Roma más kapus után kénytelen nézni, miután a Cagliari elutasította ajánlatukat Federico Marchettiért.
A Sky Sport Italia szerint a szárd klub visszautasította Rosella Sensi ajánlatát az olasz válogatott kapusért, akit kölcsönbe szeretett volna venni a fővárosi klub, amit további opciós joggal akartak kiterjeszteni végleges megvásárlására a szezon végén.
Azonban a Cagliari nemet mondott az ajánlatra, annak ellenére, hogy Marchetti az elmúlt hónapban kifejezte távozási szándékát.
A Roma most kénytelen a második jelöltre összpontosítani, aki nem más mint a volt Livorno és Genoa kapusa, Rubinho. Vele helyettesítenék Alexander Donit, aki nincs megelégedve jelenlegi helyével, miután harmadik számú kapus lett. A brazil kapust a West Ham-mel is szóba hozták a napokban.
Eközben a Corriere dello Sport szerint a Roma túladott Ahmed Barusson, aki a Livornóhoz távozott.
|
| [2010/08/31 - 16:33]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Behrami megszerzéséért harcban a Roma
|
A Roma a Corriere dello Sport állítása alapján egy utolsó ajánlatot tervez a West Ham United védőjéért.
Különböző sajtóértesülések szerint Behrami és ügynöke, Alessandro Beltrami Milánóban járt tegnap különböző papírügyek miatt.
A svájci válogatott játékos reméli, hogy az üzlet meg fog valósulni még az átigazolási időszak utolsó óráiban. Azonban a Romának előbb el kellene adnia valakit, hogy a befolyt összegből még vásárolni tudjon. Ám ez egyre bonyolultabb lesz a fővárosi klubnak, mivel a Benfica lemondott Doni megszerzéséről, valamint a Manchester City hálóőrére sem cserélik el a brazilt, mert Given kifejezte maradási szándékát a kékeknél.
Ugyanakkor, annak az esélye, hogy Baptista eladásra kerül, gyakorlatilag egyenlő a nullával, miután a korábban érdeklődő Schalke csapata tegnap este Klaas-Jan Huntelaart igazolta le a brazil támadó helyett.
|
| [2010/08/31 - 16:30]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| A Milan visszautasította a Baptista Borriello cserét
|
A Milan pénzt szeretne kapni a játékosért cserébe, nem pedig Baptistát.
A Rossoneriblog értesülése szerint a Milan visszautasította a Roma ajánlatát, akik Julio Baptistát adták volna Marco Borrielloért cserébe.
Borriello kénytelen átgondolni a jövőjét a milánói klubnál, miután a pirosfeketék megszerezték a Barcelona támadóját, Zlatan Ibrahimovicot. Mivel azonban a Milant nem érdekli a csere lehetősége, nagyon valószínű, hogy nem a Farkasoknál fog kikötni Borriello.
A Milan a brazil Robinhot szeretné megszerezni a Manchester Citytől, ezért akarják csak pénzért eladni Marco Borriellot, aki iránt a Juventus is érdeklődik David Trezeguet elvesztése után.
|
| [2010/08/31 - 13:46]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Ügynöke szerint Okaka nem igazol a West Bromwich-ba
|
Okaka ügynöke, Domenico Scopelliti tagadta, miszerint ügyfelét megkereste volna a West Bromwich Albion csapata.
Angol sajtóértesülések szerint a Premier Ligába visszatérő újonc szemet vetett a csatárra. Mivel Okaka legutóbb a Fulham-nél szerepelt kölcsönben, nem zárták ki az újabb átigazolás lehetőségét a West Bromhoz. Az angol csapat edzője, Roberto Di Matteo állítólag szívesen látná az olaszt soraiban.
Ám ezek a spekulációk nem fognak valóra válni Scopelliti szerint, mivel Okaka mindent megtesz majd, hogy beverekedhesse magát a Roma kezdőjébe.
"Nem tudok semmit a West Bromwich érdeklődéséről. Stefano nem távozik Rómából, Claudio Ranieri hisz benne, szeret itt lenni."- mondta az ügynök a Romanews.eu-nak.
Eközben Simone Loria éppen távozni készül a klubtól ügynöke, Antonio Dell'Aglio szerint.
"Keressük a megfelelő klubot, de még nem történt semmi érdemleges. Kedden talán több sikerrel járunk."- nyilatkozta Loria ügynöke a Romanews.eu-nak.
|
| [2010/08/30 - 16:45]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Marchetti a Roma célkeresztjében
|
A Roma a Cagliari olasz válogatott kapusát, Federico Marchettit szeretné leigazolni a kapuba.
A 27 éves kapus biztosan elhagyja a szárd csapatot, miután összeveszett a klub elnökével, Massimo Cellinoval. Az olasz hálóőr kívánsága mindössze az, hogy egy nagy csapathoz igazoljon.
A Corriere dello Sport értesülései szerint a fővárosi klub kölcsönbe szeretné venni Marchettit, ami nem elképzelhetetlen, mivel a két klub jó kapcsolatot ápol egymással.
A Roma Alexander Doni eladását tervezi még az átigazolási ablak bezárta előtt. Abban az esetben, ha a brazil kapus elhagyja a klubot, biztosítani kell valakit Julio Sergio mellé.
Ha a Roma nem jár sikerrel Marchettivel, akkor nyilvánvaló, hogy a másik célpont Rubinho lehet, aki elvesztette a bizalmat a Palermónál.
|
| [2010/08/30 - 13:55]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Totti: Felejtsük el ezt a meccset!
|
Totti szerint a Romának egyszerűen nem volt szerencséje a tegnap esti meccsen.
A Roma csapatkapitánya leginkább az elhullajtott pontokat sajnálja a tegnap este kapcsán.
"Szerettünk volna nyerni, ám ez sajnos nem sikerült. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a Cesena ellen, ugyanis az újonnan feljutott csapatok nagyon lelkesek szoktak lenni. Nincsenek könnyű ellenfeleink, ezt a Cesena is igazolta tegnap az Olimpicoban. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mivel a győzelmet egy barátomnak Danielének szerettem volna ajánlani, aki sajnos már nincs köztünk, gyakran gondolok rá, mióta elment."- nyilatkozta Totti a francescototti.com-nak.
A volt Roma kapus, Francesco Antonioli a Cesenát számos alkalommal mentette meg a góltól nagyszerű védéseivel, később a meccs legjobbjának is választották.
"Nem voltunk szerencsések, számos lehetőséget alakítottunk ki a gólszerzésre, de valahogy mindig hibádzott a befejezés. Egyértelmű, hogy javulnunk kell még. Ez még csak az első meccs volt, gyorsan el kell felednünk"- fejezte be nyilatkozatát a fővárosiak csapatkapitánya.
|
| [2010/08/29 - 18:54]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Ranieri: Nagyon zavarodott volt a csapat
|
Claudio Ranieri szerint a csapat egyáltalán nem volt összeszedett és hiába tett meg mindent a siker érdekében, végül csak gól nélküli döntetlenre futotta az erejéből a Cesena ellen.
"Túlságosan is zavarodottak voltunk, mert nem tudtuk megismételni a Szuper Kupa meccsen mutatott jó játékot."- mondta Ranieri a meccs után.
"Emiatt pedig hagytuk, hogy a Cesena megszállja a középpályát, így még nehezebb volt rést találni."
Menezt és Vucinicet sok kritika érte, mert a játékukban nem lehetett érezni a szellemességet és a stílust.
"Ne varrjunk mindent az ő nyakukba egy meccs után. Ők egyértelműen minőségi játékosok és amikor formában vannak, akkor az egész csapat játéka sokat javul, de ma csak azt nyújtották, amit tudtak. Elégedettnek kell lennünk az egy ponttal, mert a Cesenának voltak nagyon veszélyes lehetőségei és nagyon szervezett volt. Nem ilyen bemutatkozásra vágytunk, mert nyerni szerettünk volna és ezzel jó rajtot fogni. Mindenki nyerni akart, de egyszerűen nem sikerült megszereznünk az ehhez szükséges gólt."
|
| [2010/08/29 - 00:07]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| A West Ham visszautasította a Roma ajánlatát Behramiért
|
A West Ham United visszautasította a Roma kölcsön-ajánlatát Valon Behramiért.
A Kalapácsosok a nyár elején még meg kívántak válni a svájci középpályástól, hogy pénzt teremtsenek elő az érkezők számára. Azonban a Daily Mirror állítása szerint a londoni klub által kért 3 millió eurót a Roma nem fogja kifizetni a 25 éves játékosért.
|
| [2010/08/28 - 16:55]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Hivatalos: Burdisso a Romáé
|
A Roma hivatalosan is bejelentette Nicolas Burdisso leigazolását.
A tavalyi szezont a Románál kölcsönben töltő védő végleg a Farkasokhoz igazolt az Inter csapatától. A fővárosi klub 8 millió eurós vételárban állapodott meg a kékfeketékkel, pontot téve ezzel az ügy végére.
Az üzlet annak ellenére jött létre, hogy a milánói gárda megpróbálta a Juventusnak eladni a játékost és semmiképp sem engedett az előre meghatározott árból a Farkasoknak. A fordulópont a héten jött el, amikor is Burdisso kijelentette szándékát, miszerint vissza szeretne térni Rómába, valamint a Roma is kész volt egy újabb ajánlatra.
Hivatalosan ma reggel jelentették be az argentin érkezését, négy évre írt alá. A fővárosi alakulatnak 8 millió eurót kell majd kifizetnie az Internek, három részletben.
Burdisso így egy csapatban fog játszani öccsével Guillermoval, aki a nyáron érkezett a Rosario Centralból.
|
| [2010/08/28 - 15:03]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| A Roma Donit cserélné Givenre
|
A két kapus akár klubot is cserélhet az átigazolási időszak vége előtt.
A Corriere dello Sport állítása szerint lehetséges, hogy a Roma elcseréli Alexander Donit a Manchester City kapusára, Shay Givenre. A két kapus helyzete hasonló a jelenlegi klubjuknál, ugyanis mindkét hálóőr elvesztette helyét csapata kezdő tizenegyében.
Doni harmadik számú kapus lett Julio Sergio és Bogdan Lobont mögött, míg Mancini Joe Hartot preferálja Given helyett, így van esély rá, hogy az ír kapus fontolóra vesz egy klubváltást.
A két klub állítólag már fel is vette a kapcsolatot egymással, hogy megtárgyalják az esetleges cserét. Sajtóértesülések szerint a Roma valamiféle kompenzálást szeretne elérni a cserénél, ugyanis Given 3 évvel idősebb a 31 éves Doninál.
Donit korábban a portugál bajnok Benficával is szóba hozták.
|
| [2010/08/28 - 15:01]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Ranieri bízik a jó rajtban
|
A Roma mestere reméli, hogy csapata győzelemmel kezdi meg a 2010-11-es bajnoki szezonban a szereplését.
A bajnokság délután 18 órakor az Udinese-Genoa találkozóval kezdődik, majd este a Roma fogadja az újonc Cesenát.
"Győzelemmel kell kezdenünk a bajnokságot, mert ez a 3 pont nagyon fontos."- mondta az edző.
"Igaz, hogy rögtön egy újonccal nézünk szembe, amelyik igen ügyes és egységes csapat benyomását kelti. Be kell húznunk az első meccset és meg kell szerezzük a három pontot."
"Tavaly a második helyen végeztünk úgy, hogy végig versenyben tudtunk maradni az első helyért. Tudjuk, hogy jó csapatunk van és küzdenünk kell, de ez nem riaszt meg minket. Kicsit nehéz, de egyben kihívás és izgalmas is."
Adrianora nem számíthat Ranieri, mert a játékos sérülés miatt 1 hónapra kidőlt.
"Nélküle is meg tudunk bírkózni a feladatokkal. Keményen dolgozik, hogy formába lendüljön és látva, hogy mindjárt jön is majd egy kisebb szünet, így lesz két hete, hogy felépüljön."
"Julio Sergio ott van a keretben, Fabio Simplicio is felépülőben van, de majdnem a fél felkészülési szezont ki kellett hagynia, mert még tavaly volt egy izomsérülése."
A Roma a Bajnokok Ligájában a német Bayernt, a svájci Baselt és a romániai CFR Clujt kapta.
"Kérdezzék meg Marcello Lippit, hogy a világbajnoki csoport könnyű volt-e. Nem feledjük, hogy a Bayern tavaly döntőt játszott a BL-ben, ezért nem hinném, hogy ez egy könnyű csoport lenne."
|
| [2010/08/28 - 10:52]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri a Roma átigazolás politikájára panaszkodik
|
A Roma edzője nincs megelégedve a kevés nyári átigazolással.
A Romához ingyen érkezett a nyáron Adriano és Fabio Simplicio, azonban Ranieri első számú célpontja, Nicolas Burdisso áráról még nem sikerült megegyezni az Interrel. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Ranierit a Roma nyári átigazolásairól kérdezték.
"Elsősorban Burdissot akartam megszerezni. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz időket él át a klub anyagilag, ennek ellenére erős és céltudatos csapatom van. Készen vagyunk a bajnoki rajtra. Láthatták milyen fontos láncszeme volt tavaly Burdisso a csapatnak, a szükséges átigazolások között tartom őt számon. Örömmel tudtam meg, hogy a csapattársai felhívták őt tegnap, ezzel is mutatva, mennyire törődnek vele. Ezt a hozzáállást szeretem."- mondta el a fővárosi klub mestere.
Ezek után az ez évi kilátásokról kérdezték a Roma trénerét.
"A vetélytársak sokat erősítettek a tavalyi évhez képest. Mi is ezt tettük, csak kisebb mértékben, mint ők, ám úgy gondolom így is elég erősek vagyunk. Tetszik, ha határozottan tudjuk megoldani a nehéz helyzeteket. Ugyanott kell folytatnunk, ahol tavaly abbahagytuk."- fejezte be Ranieri.
|
| [2010/08/27 - 16:37]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Burdisso a Romával szeretne bajnok lenni
|
Nicolas Burdisso újból tudtára adta az Inter vezetőségének, hogy a Románál szeretné folytatni pályafutását.
Csütörtökön a játékos ügynöke, Fernando Hidalgo elmondta, hogy Burdisso visszautasította a Juventus ajánlatát. Ezzel világossá vált, hogy a védő visszatérne a Farkasokhoz, ahol az előző szezont töltötte kölcsönben.
"Meg akarom nyerni a Scudettot a Romával."-nyilatkozta az argentin az Il Romanista-nak.
Úgy tartják, hogy Burdisso már korábban is kifejezte szándékát a fővárosi csapattársainak, mivel ők is maradásra akarták őt bírni a klubnál. Az Inter 8.5 millió euróban határozta meg a játékos vételárát, a Roma sportigazgatója, Daniele Prade tegnap Milánóban járt és újabb ajánlatot tett a játékosért.
|
| [2010/08/27 - 15:55]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Riise: A Roma jobb lesz, de az Inter még mindig erősebb
|
A norvég válogatott játékos szerint az Inter számára ismét a Roma jelenti a legnagyobb fenyegetést.
A Roma balhátvédje az edzőváltás ellenére sem gondolja azt, hogy a triplázó Inter meggyengült volna, sőt, még erősebbnek hiszi a kékfeketéket. Azonban véleménye szerint, a Roma is erősödött a tavalyi szezonhoz képest.
"A Roma erősebb, mint tavaly és én magam is már nagyszerű formában vagyok. Sajnos vesztettünk az Inter ellen, de jól játszottunk, ez benne volt a pakliban. Meg vagyok róla győződve, hogy lépést tudunk majd tartani az Interrel, ezt megmutattuk a pályán is. Az Inter papíron a legerősebb csapat, de oda kell figyelnünk még a Milanra, a Juventusra, a Napolira és a Sampdoriára is."- mondta el Riise a LaRoma24.it-nek.
|
| [2010/08/27 - 11:43]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Ranieri szerint a Roma megnyerheti csoportját
|
A Farkasok a Bayern Münchennel, a Cluj-zsal, valamint a Basellel találkoznak majd a csoportkörben.
A Roma edzője, Claudio Ranieri szerint rosszabbul is alakulhatott volna a sorsolás csapata számára, utalva ezzel a Milanra, aki többek közt a Real Madridot kapta ellenfeleként.
"A földön maradunk, mert a sorsolás alakulhatott volna rosszabbul is. Nézzük például a Milant, aki egy nagy történettel rendelkező négyest fogott ki, de nem hiszem, hogy a miénk bármivel könnyebb lenne. A Basel jól teljesített ellenünk egy éve, a Cluj a román bajnok, a Bayern pedig a tavalyi döntős. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mi képesek vagyunk akármelyik csapatnak megnehezíteni a dolgát."- nyilatkozta Ranieri a LaRoma24.it-nek.
|
| [2010/08/26 - 22:41]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Az E csoportban a Roma
|
Nem került túlságosan nehéz csoportba a Roma, miután ma délután elkészítették a Bajnokok Ligája csoportbeosztásának sorsolását.
A Roma nevét a második kalapból húzták ki a Bayern München, a Basel és a CFR Cluj mellé.
A Basellel tavaly az Európa Ligában, míg a kolozsvári együttessel két évvel ezelőtt szintén a csoportkörben a Bajnokok Ligájában találkozott a Roma.
Az első mérkőzéseket szeptember 14-15.-én játszák majd a csapatok.
E csoport: Bayern, AS Roma, Basel, CFR Cluj
|
| [2010/08/26 - 19:09]
| uefa.com
| snatch
|
|
|
| Burdisso visszautasította a Juventust a Romáért
|
Burdisso egyszerűen visszautasította a Juventust, hogy újra a Roma játékosa lehessen.
Korábban az ügynöke, Fernando Hidalgo a Juventust jelölte meg egyedüli átigazolási lehetőségként, mivel az Inter nem volt hajlandó megegyezni a Romával.
"Nicolas büszke arra, hogy ennyien akarják őt a soraikban tudni. Meg szeretné köszönni a Juventus érdeklődését, de a szándéka továbbra is változatlan, a Roma játékosa szeretne lenni. A Roma folytatja a tárgyalásokat és kész felvenni a harcot a Juventus-szal. Reméljük az Inter figyelembe fogja majd venni a játékos akaratát"- mondta el a játékos ügynöke.
Daniele Prade, a Roma sportigazgatója is megerősítette, hogy kapcsolatban áll az Interrel.
"Jelenleg is tárgyalunk az Interrel".-mondta Prade a Vocegiallorossa.it-nek miután Hidalgo nyilatkozott a Sky Sport Italia-nak.
|
| [2010/08/26 - 19:03]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Hivatalos: Cerci a Fiorentináé
|
A Fiorentina hivatalosan is leigazolta a Roma fiatal szélsőjét, Alessio Cercit.
A firenzei klub ma délelőtt jelentette be a 23 éves játékos végleges átigazolását, a médiának később, a mai nap folyamán mutatják majd be. A tavalyi évet a Farkasoknál töltő támadó leginkább kölcsönben szerepelt a Bresciában, a Pisában, valamint az Atalantában eddigi karrierje során. Cerci eddig az U-16-os korosztálytól kezdve egészen az U-21-es korosztályig képviselte Olaszország válogatottját. A Fiorentina Cerci megvételével valószínűleg letesz a Wigan 24 éves játékosa, Charles N'Zogbia leigazolásáról.
|
| [2010/08/26 - 15:59]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Hidalgo: Az Inter nem adja el Burdissot a Romának
|
Burdisso ügynöke szerint valószínűbb, hogy a játékos a Juventusnál köt ki.
Fernando Hidalgo szerint rendkívül csekély az esély arra, hogy Nicolas Burdisso végleg a Romához kerüljön. A Corriere dello Sport állítása alapján az Inter nem hajlandó eladni a védőt egy közvetlen bajnoki riválisnak, pláne úgy, hogy a fővárosi klub a megadott 8.5 millió eurós árat sem hajlandó kifizetni a játékosért. Az ügynök saját véleménye szerint a rengeteg tárgyalás után az sem kizárt, hogy az Internél marad Burdisso.
"Az Inter nem fogja eladni őt a Romának. Ha nem igazol a Juventushoz, akkor hosszabbítani fog az Interrel. Biztosan érdekli Nicolast a Juventus ajánlata."- nyilatkozta Hidalgo.
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta már ajánlatot is kész tenni az argentín védőért.
|
| [2010/08/26 - 15:08]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Adriano akár 40 napot is kihagyhat
|
Claudio Ranierinek már korán főhet a feje a sérültek miatt.
Az Il Messaggero szerint a brazil csatár a szerdai edzést volt kénytelen félbeszakítani, mivel fájdalmat érzett a combjában. A klub még nem közölte a sérülés súlyosságát, mert még további teszteknek vetik alá a játékost, amik remélhetőleg pontosan meghatározzák a probléma okát, valamint felépülésének időtartamát.
Rosszabb esetben 40 napig nem áll majd rendelkezésre a támadó, ami a Serie A, valamint a Bajnokok Ligája első játékheteinek kihagyását jelentené. A jobb esetben viszont két hét kihagyást állapíthatnak meg az orvosok, ebben az esetben sem léphet majd pályára a Cesena ellen.
Claudio Ranieri pedig csak reménykedhet, hogy Mirko Vucinic és Francesco Totti a legjobb formájukat hozzák majd.
|
| [2010/08/26 - 13:36]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Cerci a Fiorentinához igazolhat
|
Sajtóértesülések szerint a támadó hamarosan már a lilák játékosa lehet.
A Fiorentina sportigazgatója, Pantaleo Corvino nagy jövőt lát a fiatal csatárban, már fel is vette a kapcsolatot a fővárosi alakulattal, hogy megszerezhesse őt még az átigazolási időszak vége előtt.
A Roma 3 millió eurót kér a játékosért, azonban a Firenzeviola.it szerint a firenzei csapat nem akar 2 millió eurónál többet adni érte. Cerci már megállapodott a Fiorentinával, már csak a két klubnak kellene közös nevezőre jutnia. Az üzletet valószínűleg a hét végéig megkötik a felek.
|
| [2010/08/26 - 12:19]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Ranieri kiváncsian várja a BL sorsolást
|
Ranieri már nagyon várja a BL sorsolást, valamint kijelentette, hogy az Inter nem akarja eladni Burdissót a Romának.
A Roma, a Milannal és az Interrel egyike a három olasz csapatnak akik a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak. A sorsolás közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődik.
"Ez egy rendkívül nehéz, de csodálatos torna. Nagyszerű újra elindulni, ráadásul azzal a csapattal, akinek mindig is szurkoltál."- mondta el az edző.
Mivel a Roma a napokban leigazolta Castellinit, egyre valószínűbb, hogy Burdisso az Inter játékosa marad. Bár ez is erősen kétséges, mivel állítólag a Juventus-szal tárgyal titokban.
"Az Inter nem akarja őt nekünk eladni, tehát lehetséges, hogy máshová igazol. Mi is harcban vagyunk érte, majd meglátjuk mi lesz. Ami pedig az Intert és a Juvét illeti, egész nap vitatkozás látszatát keltik, majd este szépen leülnek tárgyalni, hogy üzletet kössenek."- fejezte be a Roma mestere.
|
| [2010/08/26 - 12:18]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Kérdéses Adriano játéka is a hétvégén
|
Adriano valószínűleg kihagyja a Roma szombati Serie A nyitómeccsét a Cesena ellen, miután meghúzódott az edzésen.
A brazil támadó kénytelen volt abbahagyni a mai edzést, miután meghúzódott. Több teszt szükséges mielőtt meg lehetne állapítani mikorra jön rendbe a lába. Az olasz Szuperkupa döntőjében pályára lépett volt csapata, az Inter ellen, ám eléggé lassúnak és túlsúlyosnak látszott a 3-1-re elveszített találkozón. Ez aggodalomra ad okot Ranierinek rögtön a szezon első meccse előtt.
Továbbá egyelőre nem vesznek részt a teljes edzéseken Francesco Totti, David Pizarro, Juan, valamint Julio Sergio sem. Azonban ők még várhatóan meggyógyulnak a szombat esti mérkőzésre.
|
| [2010/08/25 - 22:19]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Hivatalos: A Roma leigazolta Castellinit
|
A Roma hivatalosan is leigazolta a Parma védőjét, Paolo Castellinit.
A védő kölcsönbe érkezett a fővárosba, valamint a Roma további opciós joggal rendelkezik a végleges átigazolásához. A mai nap folyamán átesett az orvosi vizsgálatokon, majd utána nyilatkozott.
"A Roma egy kivételes lehetőséget jelent számomra, rendkívül izgatott vagyok."- mondta a játékos.
A szezon végén az esetleges végleges átigazolásához 1 millió eurós kivásárlási árat állapítottak meg. A 2010-11-es szezonra szóló szerződése összesen 950 ezer euróba került a klubnak. A 31 éves középhátvéd a Cesenában kezdte a pályafutását, de játszott már Torinóban, a Bresciában, valamint a Betisben is.
|
| [2010/08/25 - 22:16]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| A Benfica érdeklődik Doni iránt
|
A brazil kapus könnyen lehet, hogy a Benficában köt ki.
A Record magazin szerint a portugál bajnok Benfica figyelemmel kíséri a Roma kapusát, ugyanis nincsenek megelégedve a jelenlegi kapusuk, Roberto teljesítményével. A 24 éves Roberto épphogy átigazolt az Atletico Madridtól a nyáron, ám borzalmas formájának köszönhetően akár még az átigazolási időszak vége előtt távozhat.
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a 30 éves Doni tökéletesen helyettesítheti Robertót, ezért reméli hogy a héten még Lisszabonba igazol a brazil hálóőr.
Doni 2005 nyarán igazolt a Romához a Juventudetól és hamar fontos tagja lett a csapatnak, azonban manapság már kiszorult a kezdő tizenegyből, ezért távozhat.
|
| [2010/08/25 - 18:05]
| goal.com
| altaky
|
|
|
| Zeman Tottit dicséri
|
Zdenek Zeman úgy véli, Francesco Totti még mindig a világ egyik legjobb játékosa, valamint bírálta Del Pierót és Cassanót.
A cseh szakember - aki most a Foggiánál edzősködik - mindig is nagy becsben tartotta Tottit a Románál töltött évek alatt.
"Francesco nagyon sokszínű játékos és akárhol bevethető. 15 éve meghatározó játékos a Románál, nem úgy mint Del Piero, aki viszont már nem nélkülözhetetlen. Cassano is egy tehetséges játékos, de soha nem töltött még be ilyen meghatározó szerepet."- nyilatkozta Zeman.
Zeman múltját figyelembe véve nem meglepő hogy tovább bírálta a Juventust és az Intert is.
"Nem az Inter volt a legjobb csapat Európában, antifocival nyerték meg a Bajnokok Ligáját."
Végül szólt pár szót a volt Juventus és olasz válogatott edzőjéről Marcello Lippiről is.
"Nem tetszettek azok az évek amiket a Juventusnál töltött, ahol véleményem szerint mélyen érintett volt a Calciopoli-ban"- fejezte be.
|
| [2010/08/25 - 16:05]
| football-italia.net
| altaky
|
|
|
| Vucinic sajnálja a szombati vereséget
|
Mirko Vucinic sajnálja a szombat esti, Inter elleni vereséget, valamint, hogy az ő buta passzából egyenlített ki a bajnok.
A csatártól megkérdezték az újságírók, hogy szerinte a Roma versenyképes lesz-e az Interrel, a játékos magabiztosan felelt.
"Minden bizonnyal igen. A Szuper Kupa döntőjén is láthatták, hogy több, mint egy órán keresztül jól játszottunk. Én csináltam egy nagyon ostoba hibát és remélem, hogy többet ilyet nem követek el."- nyilatkozta Vucinic.
"Az Inter természetesen a fő esélyes, hiszen nagyon erős csapat, akik tele vannak sztárokkal. Mi persze mindent megteszünk majd, hogy tartani tudjuk velük a lépést."
Amikor azt kérdezték tőle az újságírók, hogy melyik csapat lesz a szezon meglepetése, Vucinic egyértelműen válaszolt.
"Genoa. Nagyon sok pénzt költöttek átigazolásra és számos remek játékost igazoltak."
|
| [2010/08/24 - 17:19]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri hosszabbíthat
|
A hírek szerint Claudio Ranieri hamarosan meghosszabbíthatja szerződését, melynek értelmében 2013-ig kötelezné el magát a Romához.
A Roma mesterének szerződése a következő szezon végén lejár és a klub szerette volna 2014-ig meghosszabbítani a szerződését, azonban a klub körül kialakult bizonytalan helyzet következtében erre nem került sor.
Ranieri hamarosan újra leül megbeszélni a klub átigazolási feladatait a vezetőkkel, miután az átigazolási időszak a végéhez közeledik. A mester szeretné, ha tiszta képet kapna Nicolas Burdisso megszerzésének lehetőségével kapcsolatban, valamint Riise helyettesének is szeretne valakit.
|
| [2010/08/24 - 14:43]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Kérdéses Totti hétvégi játéka
|
A csatár az Inter elleni mérkőzésen szenvedett kisebb sérülést a bokáján és előfordulhat, hogy emiatt ki kell hagynia csapata első bajnoki meccsét.
A LaRoma24.it információi szerint Totti a Walter Samuellel történt ütközés után sérült meg, emiatt a játékos nem is edzett a csapattal, inkább pihentette a bokáját.
A klub vezetői és szurkolói azonban bíznak abban, hogy Totti felépül és Ranieri rendelkezésére áll majd a Cesena elleni hazai bajnokira.
|
| [2010/08/24 - 09:37]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| 20.000 eurós büntetést kapott a Roma
|
A Szuper Kupa döntőn történtek miatt 20.000 eurós büntetést szabtak ki a Romára.
A mérkőzésen a klub szurkolói műanyag palackokat és pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre, kifejezve nemtetszésüket az eredmény miatt.
A sportdöntő bíróság nevében Gianpaolo Tosel egyáltalán nem volt engedékeny, így a szurkolók magatartása miatt komoly büntetést rótt ki a csapatra.
"20.000 eurós büntetés a Romának, mert a szurkolóik műanyag palackokkal dobálták meg az ellenfél szurkolóit, valamint mert a második félidőben pirotechnikai eszközöket dobtak a pályára."- áll a Tosel által kiadott jelentésben.
|
| [2010/08/24 - 09:32]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Magath elismerte, érdeklődnek Baptista iránt
|
A Schalke 04 mestere a tegnap megjelent hírt megerősítve elismerte, hogy érdeklődnek a Roma brazil támadója iránt.
"Baptista remek játékos. A csapatunk rekonstrukcióját megkezdtük és ha el akarjuk érni az idei céljainkat, akkor további erősítésre van szükségünk elől."- nyilatkozta Felix Magath a Rheinische Post-nak.
"Még biztosan veszünk egy, vagy két játékost és meglátjuk, hogy mi történik a következő néhány napban."- fűzte hozzá.
Tegnap a francia L’equipe-ben jelent meg egy cikk, miszerint a német klub 5 millióért szeretné megvásárolni Baptistát.
|
| [2010/08/23 - 17:23]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Burdisso mindenképpen a Romában szeretne játszani
|
Nicolas Burdisso újra megerősítette azon szándékát, hogy nem akar a Juventusba igazolni, a Roma az egyetlen csapat, ahol játszani szeretne.
A 29 éves védő körül kialakult helyzet már hónapok óta napi témát ad az olasz médiának és már a Juventus is bekerült a képbe, azonban a Corriere dello Sport értesülései szerint a védő udvariasan elutasította a Juventus ajánlatát, mondván ő a Romában akar játszani.
A két klub várhatóan hamarosan újra összeül, hogy egyeztessenek a játékos jövőjével kapcsolatban, közben a Roma mindent elkövet, hogy előteremtse az üzlethez szükséges összeget Baptista eladásával.
|
| [2010/08/23 - 14:12]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| A Schalke 04 vinné Baptistát
|
Francia lapértesülések szerint a német Schalke 04 szeretné leigazolni a Roma brazil csatárát.
A L’equipe információi szerint a német együttes 5 millió eurót adna a játékosért, miután a csapat kikapott a Hamburgtól és Felix Magath egyértelművé tette azon óhaját, hogy szüksége lenne egy támadóra.
"További játékosokra van szükségünk az átigazolási piacon."- nyilatkozta Magath.
"Az elkövetkezendő 10 napban kicsit többet megtudhatunk majd a lehetséges érkezőkről. Ha szeretnénk versenyképesek lenni az idei szezonban, akkor mindenképpen szükségünk van még jó játékosra."- tette hozzá.
A lehetőség a Roma számára is jól jönne, hiszen a fővárosiak egész nyáron azon dolgoztak, hogy eladják Baptistát, azonban az üzletet nem sikerült eddig megvalósítani.
|
| [2010/08/22 - 19:59]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Totti szerint a csapat többet érdemelt volna
|
Francesco Totti szerint a Roma sokkal többet is elérhetett volna, ha nem követi el azokat a buta hibákat, melyeknek köszönhetően végül a csapat elbukta a Szuper Kupa döntőt.
"Sajnálom, mert jó kis meccs lehetett volna."- mondta Totti az Il Romanista-nak.
"Én különösen szomorú vagyok amiatt, hogy a csodálatos szurkolóinkat, akik hosszú és igen fárasztó utat tettek meg, nem tudtuk kiszolgálni. Egyértelmű, hogy követtünk el hibákat, de senki nem vonhatja kétségbe azt, hogy jól játszottunk és kicsivel többet érdemeltünk volna a meccsből."- tette hozzá a Roma csapatkapitánya.
|
| [2010/08/22 - 19:51]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| De Rossinak tetszett az első félidei játék
|
Annak ellenére, hogy a csapat végül 3:1-es vereséget szenvedett az Inter ellen, Daniele De Rossinak tetszett a Roma első félidei játéka.
"Ezt a meccset annak kell felfogni, ami volt. A szezon első fő megmérettetése."- jelentette ki a középpályás.
"Csalódott vagyok, mert jól játszottunk és a meccs is nagyon jól alakult számunkra. Mindent egybevéve azonban, ha a későbbiekben minden meccsen úgy játszunk, mint tettük most az első félidőben, akkor nagyon sok meccset fogunk megnyerni."
Adriano csereként lépett pályára és nem úgy tűnt, mint aki élete formájában van és a játékból sem vette ki nagyon a részét.
"Nyilvánvaló, hogy Adriano ennél sokkal többet tud, de ez mindannyiunkra igaz. Én is tudok és kell is tudni többet ennél, de a szezon jelenlegi állásánál a játékosok még nem 100 százalékban vannak fizikailag a legjobb állapotban."
Jeremy Menez is úgy gondolja, hogy a Roma nem nyújtott rossz teljesítményt összességében.
"Az Európában jelenleg legjobb csapat ellen játszottunk, tehát nem is játszottunk annyira rosszul. Ráadásul nem is annyira az Inter nyerte meg a meccset, mint inkább mi veszítettük el. Súlyos árat fizettünk a hibáinkért, plusz nem sikerült kihasználnunk a gólhelyzeteinket."- mondta a francia játékos.
|
| [2010/08/22 - 19:45]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Pizarro és Adriano szerint is a hibák döntöttek
|
A Roma játékosai egyértelműen a komoly hibákban látja a vereség okát és sajnálják, hogy ezek előfordulhattak egy tétmeccsen.
"Oda ajándékoztuk a meccset az Internek."- kezdte Pizarro az Inter meccs után.
"Mi irányítottuk a játékot és jól is játszottunk. A vezető gólunkat követően könnyen megduplázhattuk volna az előnyünket. Sajnos azonban a buta hibáink következtében oda ajándékoztuk a kupát az Internek."
Adriano a második félidőben csereként lépett pályára a hazai szurkolók nem túl meleg fogadtatása közepette.
"Teljesen normális, hogy kigúnyoltak, hiszen most a Roma játékosa vagyok. Sosem viselkedtem rosszul az Inter szurkolóival. A mérkőzés sajnos nem alakult úgy, ahogyan szerettük volna, de most már a következő meccsre összpontosítunk."- nyilatkozta Adriano.
"Ami pedig a fizikai állapotomat illeti, én nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ez még csak a kezdet és továbbra is a kemény munkára kell összpontosítanom."
|
| [2010/08/22 - 08:34]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri: Az egyenlítő gólt mi ajándékoztuk az Internek
|
Claudio Ranieri szerint az egyenlítő gólig a Roma uralta a játékot és a gólt ráadásul ajándékba kapta az Inter a római játékosoktól.
"1:0-ás vezetésnél éppen a félidő vége előtt megajándékoztuk őket egy góllal."- kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Ranieri.
Mirko Vucinic passzolta középre a labdát, amit Goran Pandev Lobont mellett a hálóba juttatott, majd a második félidőben Eto'o két góljával végül az Inter 3:1-re nyert.
"David Pizarro lecseréléséig tűrhető volt a második félidő is, de kérte, hogy cseréljem le, mert a térdén megsérült. Szerintem a 3:1-es végeredmény nem tükrőzi hűen a játék képét."
Ranieri nem tette a kezdőbe Adrianot, csak az utolsó fél órára küldte pályára, azonban a csatár nem alkotott valami maradandót.
"Adriano keményen dolgozik, nem könnyű alkalmazkodni az új rendszerhez és csapattársakhoz. Kicsit többet vártam tőle, ahogy a többiektől is, bár összességében azért elégedett vagyok."
"Az Inter tavaly is nagyon kemény ellenfél volt, de most szinte észrevétlenül még keményebbek lettek, hiszen a meccsen végig nagyon koncentráltak és magabiztosak voltak. Ennek tetejébe ráadásul számos igazi sztár is játszik náluk."
Végül az újságírók megkérdezték Ranieritől, hogy számít-e még új érkezőre az átigazolási időszak hátralevő részében.
"Szerintem az egész világ tudja, hogy milyen problémáink vannak és én számítok valamire. Meggyőződésem, hogy a klub minden tőle telhetőt megtesz."
|
| [2010/08/21 - 23:21]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Juan: A Roma legyőzheti az Intert
|
Juan szerint a Romának legalább annyi sztár játékosa van, mint az Internek.
"Az Inter ugyanolyan erős, mint tavaly volt, még Balotelli nélkül is. Az igazság az, hogy el kell kerülnünk, hogy gólt kapjunk, de az is biztos, hogy a támadó sorban számos sztár játszik nálunk is, így könnyen betalálhatunk nekik."- mondta Juan.
Francesco Totti minden bizonnyal kezdeni fog a meccsen, viszont továbbra is kérdéses Adriano játéka.
"Nekem úgy tűnt, hogy Adriano jól van, de mindannyian nagyon várjuk már, hogy megtalálja a jó formáját. Azóta ismerem, hogy a Flamengoban volt, de most nehéz megmondani, hogy mikortól láthatjuk újra az igazi Adrianot."
|
| [2010/08/21 - 09:52]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri: Nem a Roma az esélyes
|
Claudio Ranieri szerint nem a Roma az esélyese a ma esti, Inter elleni Szuper Kupa találkozónak.
"Mindig az Inter az esélyes, de mi szorossá tehetjük, ha a maximumot tudjuk nyújtani hittel és kitartással."- nyilatkozta Ranieri.
"Tiszteljük az Intert, de nagyon sok szurkoló kísér el bennünket és szeretnénk a kupát megszerezni nekik."
Sokan kérdezik még mindig Ranieritől, hogy hiányzik-e neki Jose Mourinho és a kérdést most is neki szegezték az újságírók.
"Mindenki róla érdeklődik, de szerintem másoknak sokkal jobban hiányzik, mint nekem. Itt a csapatok játszanak a pályán, tehát azt mondhatom, hogy nem hiányzik. Rafa és én nagyon régóta ismerjük egymást. Nagyon tisztelem őt. Nagy tapasztalattal rendelkezik és remek edző."- fűzte hozzá a Roma mestere.
|
| [2010/08/21 - 09:21]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Gobbi után Jankulovski a célkeresztben
|
Miután a Parma elhalászta a Roma elől Massimo Gobbit, így a Roma a Milánóban feleslegessé vált cseh játékos, Marek Jankulovski után érdeklődik.
A Roma komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy Riise mellé egy megfelelő helyettest szerezzen a piacon, azonban a kiszemelt Massimo Gobbit a Parma szerezte meg tegnap délután.
"A Romára vártunk az utolsó pillanatig, de aztán kaptunk egy ajánlatot a Parmától, ami 3 évre szól és évi 800.000 euróról szól. Mit tudnék erre mondani?"- nyilatkozta Gobbi menedzsere az átigazolást követően.
Ezt követően a Roma a Milanban feleslegessé vált Jankulovski felé vette az irányt, akit már Spalletti edzősködése idején is szerettek volna megszerezni a Farkasok.
|
| [2010/08/19 - 13:59]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Baptista nem akar távozni
|
Olasz lapértesülések szerint Julio Baptista visszautasította a török Galatasaray 14 millió eurós ajánlatát, mert a Romában szeretne maradni.
A SportItalia információi szerint a csatárt Frank Rijkaard is megkereste telefonon arról érdeklődve, hogy csatlakozna-e a török csapathoz. A Galatasaray évi 3 milliós fizetést és 500.000 eurós bónuszt ajánlott a játékosnak négy évre, ami összesen 14 millió eurót tesz ki.
Baptista viszont elutasította az ajánlatot annak érdekében, hogy továbbra is a Roma játékosa lehessen.
|
| [2010/08/19 - 07:15]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Lugano iránt érdeklődik a Roma
|
Amennyiben nem sikerülne megszerezni Nicolas Burdissot az Intertől, akkor a Roma a hírek szerint Diego Luganot próbálja majd megszerezni.
Claudio Ranieri számára Burdisso az első számú kiszemeltje az átigazolási piacon, azonban eddig a klub nem tudta teljesíteni az Inter által támasztott követelményeket. Daniele Prade mindent elkövetett annak érdekében, hogy Julio Baptistát eladja a klub, hogy az abból befolyó összeget a védő megszerzésére fordíthassák, eddig kevés sikerrel.
A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy a legutolsó klub, aki érdeklődött a brazil csatár iránt a Schalke, de az ügyben konkrét előre lépés nem történt.
Amennyiben Burdissot nem sikerülne megszerezni, erre az esetre került a Roma látókörébe Lugano, aki az újság szerint már előrehaladott tárgyalásokat folytat a római klubbal és szóban már meg is egyezett a vezetőkkel.
Burdissoval kapcsolatban a Szuper Kupa döntője után döntenek véglegesen a Románál.
|
| [2010/08/18 - 16:56]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Gobbi a jövő héten csatlakozhat a Romához
|
Olasz lapértesülések szerint Massimo Gobbi a Szuper Kupa döntőjét követő napokban a Romához szerződhet.
A Sportevai.it szerint a Roma jövő hét elején leigazolhatja a 29 éves játékost, aki a legjobb megoldás lehett John Arne Riise helyettesítésére.
Gobbi jelenleg ingyen igazolható, miután lejárt a szerződése a Fiorentinánál, azonban az egyszeres válogatott játékos iránt a német Schalke is érdeklődik.
|
| [2010/08/18 - 10:47]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Ranieri nincs megelégedve Adrianoval
|
A Roma mesterét bosszantja, hogy Adriano egyelőre nem úgy teljesít az edzéseken, ahogy azt sokan várták, így elképzelhető, hogy a csatár csak a kispadon kezd majd az Inter ellen.
A 28 éves játékos szemmel is jól látható súlyfelesleggel érkezett a Romához és azonnal speciális diétának és edzésnek vetették alá, azonban a mai napig a sok erőfeszítés ellenére mindössze 1 kilót fogyott.
"Ébresztő! Gyorsabban! Gyerünk, koncentrálj!"- kiabálta Ranieri folyamatosan Adrianonak a tegnapi edzésen.
"Úgy nézel ki, mint aki nem tud mit kezdeni a labdával."- fűzte hozzá a mester.
A Gazzetta dello Sport információi szerint Ranieri nincs megelégedve Adriano edzés munkájával, ezért az Inter ellen várhatóan a Totti, Vucinic, Menez hármas kezd majd.
|
| [2010/08/18 - 10:27]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Sensi szerint a Roma erős
|
Rosella Sensi édesapja halálának második évfordulóján nyílt levelélben foglalta össze a csapattal kapcsolatos érzéseit.
"A Szuper Kupa, a bajnokság és a Bajnokok Ligája indulása előtt válaszokat kell adnunk, meg kell kettőznünk az erőfeszítéseinket és meg kell mutassuk, hogy túl tudunk lendülni a minden felől érkező irigykedéseken."- írta a Roma elnöke.
"A Roma erős és versenyképes. Azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy a bajnokság most sokkal nehezebb, mert számos olyan újonccal gazdagodott az élvonal, akik valami újat szeretnének hozni a futballba. Nagyon fontos a játékosaink munkájának a környezete, emiatt kértem a médiát és a szurkolókat, hogy segítsék és tegyenek mindent úgy, ahogy eddig is tettek. A csapatunk a pályán és azon kívül is nyertes lesz."
"Ami pedig a többit illeti, Franco Sensi nagyon jól tudta, hogyan közvetítse mindenkinek: a munkában nincsenek fél megoldások, aki nem veti alá magát a feladatnak, az ki lesz rekesztve."
|
| [2010/08/17 - 17:11]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Gobbi a Romához kerülhet
|
A hírek szerint Massimo Gobbi az Inter elleni Szuper Kupa meccs után a Roma játékosa lehet.
Claudio Ranieri szeretné, ha Riise mellé egy jó képességű játékost igazolna a vezetőség és a szerződés nélküli Massimo Gobbi ideális lenne, mint megoldás.
Gobbi érkezéséig azonban a klub vezetése szeretne megszabadulni néhány játékosától, köztük Julio Baptistától és Marco Adreollitól, azonban eddig egyik játékosra sem sikerült vevőt találni.
Gobbival, aki jelenleg egyedül edz, 2 éves szerződést köthet a Roma évi 600.000 euróért.
|
| [2010/08/17 - 15:18]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Burdisso reméli, hogy a Szuper Kupa után pont kerül az ügy végére
|
A játékos menedzsere megerősítette azt a hírt, miszerint Nicolas Burdisso az olasz Szuper Kupa döntője után szeretne végleg a Romához igazolni.
A játékos már régóta nem csinál titkot abból, hogy hol szeretné folytatni pályafutását, azonban az érintett feleknek eddig nem sikerült megegyezniük, így a játékos továbbra is az Interrel készül.
"Erre a hétre nincs megbeszélés betervezve az Inter vezetőivel."- nyilatkozta fernando Hidalgo a vocegiallorossa.it-nek.
"Emiatt nincs semmi újdonság, amiről beszámolhatnék, de még mindig dolgozunk az ügyön. Reméljük, hogy legalább a Szuper Kupa döntője után sikerül lezárni az átigazolást."- tette hozzá a játékos menedzsere.
|
| [2010/08/16 - 17:44]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Baptista iránt a Werder érdeklődik
|
A hírek szerint a Roma brazil csatára iránt bejelentkezett a német Werder Bremen is.
A játékos iránt több európai klub is érdeklődik, többek között a Galatasaray, Genoa, Olympiacosz és a Hamburg is, azonban Baptista jelenleg is a Romával edz.
A német csapat egyelőre nem tett ajánlatot, azonban a Roma vezetősége reméli, hogy sikerült megállapodni a Werderrel.
|
| [2010/08/16 - 15:44]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranierinek hiányzik Mourinho
|
A Roma mestere szerint a fővárosi alakulat számára teremhet babér az idei szezonban, és elárulta azt is, hogy az olasz futballnak hiányzik Mourinho.
"Hiányzik Mourinho. Az olasz futball nagyon sokat veszített a távozásával. Az igazság az, hogy Mournho azért támadt engem, mert tartott a Romától, én pedig válaszoltam neki mindig. Rafa Benitez viszont egy teljesen más karakter, ő kicsit jobban hasonlít az olaszokhoz."- nyilatkozta Ranieri.
A Roma augusztus 24-én az Inter ellen játszik majd az olasz Szuper Kupa döntőjében, azonban pénteken hatalmas pofonba szaladtak bele a Farkasok, miután megsemmisítő, 5:1-es vereséget szenvedtek barátságos meccsen az Olympiakosztól.
"A barátságos meccseknek most vége, új lappal indulunk. Ez pedig kemény munkát és elszántságot igényel. Adriano szerete újjászületni és újra császárrá válni. Jól dolgozik és hajlandó feláldozni magát a csapat érdekében, ezért újra a pár évvel ezelőtti igazi bajnok válhat belőle."
"Amikor fáradt, akkor sem mond nemet és a specifikus diéta már érezteti hatását. Nem különösebben érdekel, hogy hány kilót fogyott, inkább az a fontos, hogy milyen fizikai állapotban van. A csapat úgy fogadta, mint egy családtagot és meggyőződésem, hogy Adrianonak remek szezonja lesz. Úgy tűnik, mint akinek esélye sincs, pedig csak egy csendes srác, ugyanolyan, mint Juan és Menez."
Adriano érkeztével kisebb rivalizálás alakulhat ki a csapaton belül, hiszen Ranierinek Totti, Vucinic és Baptista mellett kell megtalálnia neki a helyet.
"Négy csatárom van és mindegyik nagy hasznomra lesz. Bárki is kerül a kispadra nem szabad azt gondolnia, hogy nem számolok vele. Minden az éppen aktuális formától függ majd. Vannak olyan játékosok, akik a kispadról beállva tudják a legjobb formájukat nyújtani, viszont vannak, akik nem. Senki ne érezze magát megbántva, vagy visszautasítva. Nekem arra kell gondolnom, hogy mi a legjobb a Romának, hiszen heti három meccset fogunk játszani, ezért a játékosoknak is hasonlóan kell gondolkozniuk. A Roma legyen mindig az első mindenki számára."
|
| [2010/08/15 - 21:12]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Ranieri: Ez nagyon gáz volt!
|
Claudio Ranieri úgy érzi, hogy az Olympiakosz elleni barátságos mérkőzésen elszenvedett 5:1-es vereség túl ment minden határon.
"Az döntött, hogy úgy léptünk a pályára, mint akik nem veszik komolyan a találkozót."- kezdte a Roma mestere a meccs utáni értékelést.
"Borzasztó csalódás a látott teljesítmény és ezt az eredmény is hűen tükrözi. Hála az égnek, ez csak egy barátságos meccs volt és legalább erre foghatták a játékosok a meccs végén. Kiváncsian várom, hogy az Inter meccs előtti napokban mire lesznek most képesek, mert az a találkozó koránt sem lesz barátságos."
"Újra meg kell találnunk a tavalyi Romát, kezdve azzal a lelkierővel, ami annyira jellemezte azt a csapatot."
Ranieri persze megpróbált pozitívumot is kiemelni a látottakból.
"Az első órában nem is játszottunk annyira rosszul és a kapufánál sem volt szerencsénk, aztán hátrányba kerültünk és már nem sikerült visszakapaszkodnunk a játékba. Vannak még problémáink és a következő napokban keményen kell dolgozni, hogy kijavítsuk ezeket és persze minden szemszögből sokat kell még javulnunk. Remélem, hogy legalább ez egy jó lecke volt arra, hogy ha úgy akarunk játszani, mint a tavalyi Roma, akkor még kemény és nagyon fárasztó munka vár ránk. Csak így lehet bármi esélyünk az Inter elleni Szuper Kupa döntőn."
|
| [2010/08/15 - 11:43]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Egyiptomi tulajdonosa lehet a Romának
|
A fővárosi klub eladó és állítólag többen is érdeklődnek a csapat iránt, köztük egy egyiptomi mobil telefonokkal foglalkozó mágnás.
A hírek szerint Naguib Sawiris egyiptomi milliárdos az érdeklődő, akié a Wind mobil telefonos cég, mely egyben a Roma hivatalos főszponzota is. Naguib állítólag 130 millió eurót is hajlandó megadni a klubért.
További érdeklődő egy pénzügyi tanácsadói csoport tulajdonosa, melynek tagja a Clessidra, az UniCredit Bank és egy gyógyszerészeti eszközöket gyártó cég. Az illető római illetőségű és Francesco Angellininek hívják.
|
| [2010/08/14 - 14:24]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Baptista jól érzi magát Rómában
|
Remekül érzi magát Julio Baptista Rómában annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben naponta jelennek meg a távozásával kapcsolatos pletykák.
"Nagyon jól érzem magam Rómában, miért távoznék akkor? Két év van még vissza a szerződésemből és a szabadságom után szeretnék újra játszani."- nyilatkozta a brazil játékos a Forzaroma-nak.
A hírek szerint azonban a Roma még mindig Baptista eladásában látja annak lehetőségét, hogy előteremtsék a Nicolas Burdisso megvételéhez szükséges összeget, azonban eddig senkivel nem sikerült megállapodniuk.
Baptista ma Görögországba utazik, ahol a Roma barátságos mérkőzést játszik majd az Olympiakosz együttesével.
|
| [2010/08/13 - 11:49]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Gobbi a Roma látókörében
|
A hírek szerint a Roma komolyan fontolóra vette a Fiorentina védőjének, Massimo Gobbinak a megszerzését.
A játékos szerződése a szezon végén lejárt a firenzei klubnál, így szabadon igazolhatóvá vált, ami a Roma számára különösen vonzóvá teszi a játékost. Gobbi lehetne John Arne Riise helyettese a bal oldali védő posztján, de ha kell, középpályásként is bevethető a sokoldalú játékos.
Gobbi számára is vonzó lehet a Roma, hiszen a fővárosi csapat idén a Bajnokok Ligájában indul.
|
| [2010/08/13 - 10:48]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Nem súlyos Julio Sergio sérülése
|
Szerencsére nem komoly a brazil kapus sérülése, így minden bizonnyal ott lehet majd az Inter elleni Szuper Kupa találkozón.
Julio Sergio a Grossetto elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, azonban a ma délelőtti orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy mindössze kisebb húzodást szenvedett a kapus és a sérülés nem komoly, így csak pár napot kell kihagynia.
Ez pedig azt jelenti, hogy az Inter ellen már minden bizonnyal újra ő áll majd a kapuban.
|
| [2010/08/12 - 14:26]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Grossetto - Roma 1:1
|
Felkészülési mérkőzésen 1:1-es döntetlent játszott a Roma a Serie B-s Grossettoval és a mérkőzésen bemutatkozott Guillermo Burdisso.
A játékosnak Ranieri kezdőként szavazott bizalmat nem sokkal azt követően, hogy a védő hivatalosan is a Roma játékosa lett. A fővárosi csapat számára nem kezdődött valami jól a találkozó, mert a 13. percben Julio Sergiot sérülés miatt le kellett cserélni.
A mérkőzés első félidejének végén a Grossetto szerzett vezetést, majd a második játékrész elején, a 49. percben Pit egyenlített Cerci passzából. A találkozón végül több gól nem született, így a mérkőzés végén büntetők következtek, melyet a másodosztályú csapat nyert meg 4:3-ra, miután Brighi a kapufát találta el, Antunes büntetőjét védte a Grossetto kapusa, míg Greco kapu mellé lőtt.
A Roma kezdője: Julio Sergio, Rosi, G Burdisso, Juan, Antunes, Cerci, Brighi, Simplicio, Pit, Totti, Adriano
|
| [2010/08/12 - 07:20]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Nem tárgyalnak a felek Burdisso ügyében
|
Az Inter vezetősége megerősítette, hogy jelen pillanatban nem tárgyal a két fél Nicolas Burdisso átigazolásával kapcsolatban.
"Nem tudom azt mondani, hogy az ügy még az olasz Szuper Kupa előtt le lesz zárva."- mondta Marco Branca a Laroma24.it-nek.
"Jelen pillanatban nem folynak tárgyalások a játékos átigazolásával kapcsolatban. A Roma lényegében minden tárgyalást elhalasztott az elmúlt két hétben. A mi részünkről ez nem befolyásól semmit, tehát nyugodtak vagyunk."- fűzte hozzá az Inter igazgatója.
|
| [2010/08/12 - 07:12]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
| Luisaot figyeli a Roma
|
Olasz lapértesülések szerint a Benfica brazil játékosa felkeltette a fővárosi klub érdeklődését.
A Corriere dello Sport információi szerint a Roma megkörnyékezte a 29 éves játékost, akit Nicolas Burdisso helyett szerezhetne meg a Roma, amennyiben az argentin védőt nem sikerülne leigazolni.
A brazil védő 2003-ban csatlakozott a portugál csapathoz és eddig 150 alkalommal lépett pályára a Benfica színeiben, valamint komoly szerepet játszott a liszaboni csapat tavalyi bajnoki címében. A hírek szerint a védő ára 7 millió euró körül mozoghat.
|
| [2010/08/11 - 11:49]
| goal.com
| snatch
|
|
|
| Hivatalos: Guillermo Burdisso a Romáé
|
Kisebb késést követően végül a Roma leigazolta Nicolas Burdisso öccsét, Guillermo Burdissot a Rosario Centraltól.
A klub tegnap este a saját hivatalos oldalán jelentette be a kölcsönszerződést, melynek értelmében 500.000 eurót fizetnek a játékosért egy évre, és a szezon végén vételi opciója lesz a Romának 4,7 millió eurós összegben. Guillermo 700.000 eurót keres majd a következő egy évben.
A játékos már napok óta a csapattal edzett, azonban eddig némi apróság miatt nem vált hivatalossá a szerződtetése.
|
| [2010/08/11 - 09:24]
| football-italia.net
| snatch
|
|
|
|
|